Karl Ferenc vendéglője

kép
minősített tartalom

A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a Második Világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát. Karl Ferenc vendéglője, a Vörösvári út 142-ben. A tulajdonosról már nem tudni semmit. Az 1910-es években nyílt kerthelyiségben polgárok, és a környező falvakba utazók adták a vendégek zömét. Emellett rendszeres találkozó helye volt a Budai Testedzők Köre sportolóinak. A focimeccsek után az összes szurkolóval itt ünnepelték a sportolók a győzelmüket, vagy akár a vereségüket is. A vendéglő már nincs meg. Ez is az 1963-ban elkészített és elindított "Óbuda központja és környéke részletes rendezési terv" és "bontással történő építés" áldozata lett.

Cím(ek), nyelv
van változata VF_25913
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy kerthelyiség
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest III. kerület Vörösvári út 142.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1920-as évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 8 x 13 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_20901
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_a_E_O-ZS