Túrkeve

kép

Túrkeve Dátum:[é.n.]; Megjelenés: [h.n.], [k.n], [é.n]; Megjegyzések: ill., színes képeslap. A képeslapon 4 kép látható 2x2-es elrendezésben. A képeket vékony sárga csík veszi körbe, a képek között a képeslap közepén vastag sárga csík látható benne Túrkeve felirattal. A képeslap szélén vékony lila keret látható. Bal felső kép: Petőfi tér a Református templom és a mai Petőfi Általános Iskolával. Református templom: 1755-ben befejeződött a templom építése, melyre Csermák Vencel építészt kértek fel. 1845 és 1847 között átépítették, mellyel elnyerte a mai formáját. A főhomlokzat klasszicista stílusú, míg a toronnyal díszített homlokzat késői barokk stílusban épült. Petőfi Általános Iskola: 1730-ban már volt iskolaként működő épület, 1733-ban külön oktatták a fiúkat és a lányokat. 1761-re felépült a fiúiskola épülete, 1775-re pedig a lányiskola. 1792-ben a mai Petőfi Általános Iskola helyén központi épület került építtetésre, mely 1859-ig oktatási épületként működött. 1860-ban megépítették a mai iskola épületét, melyet Központi Fiúiskolának hívtak egészen az 1948-as államosításig, akkor felvette az Állami Általános Fiúiskola nevet. 1974-ben Petőfi téri Általános Iskola, majd 1985-ben a ma is használatos Petőfi Általános Iskola nevet viseli. Az iskola fő profilja az emelt szintű matematika oktatás. Bal alsó és jobb felső kép: Gyógy- és élményfürdő: Az 1950-60-as években több, mint 2000 méteres mélységben található termálvíz fontos turisztikai jelentősége lett a városnak. Az azóta is töretlen sikert arató strand mára teljesen megújult, Termál és élényfürdő néven várja a vendégeit. Jobb alsó kép: Kevi Juhászfesztivál: Az első Kevi Juhászfesztivál 1999-ben került megrendezésre. A rendezvény alapvetően négy nagyobb egységből tevődik össze: szakmai konferencia és juhnyíró bemutató; kulturális programok: népzenei és néptánc bemutatók, szórakoztató, színpadi műsorok; népművészeti és kézműves kirakodóvásár; birkapörkölt és hagyományos népi ételek főzőversenye, mint gasztronómiai rendezvény.; Postai futás nélkül.; 14,8 x 10,5 cm;

Postcards, Church, Statue, Educational institutions, Elementary school, Monument, Sqare, Park, Beach, Tourism, Festival, Street view

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Templomok, Szobrok, Iskolaépületek, Műemlékek, Emlékművek, Terek, Parkok, Strand, Turizmus, Fesztivál, Utcarészlet
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó k.n.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye h.n.
térbeli vonatkozás Túrkeve
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 14,8 x 10,5 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos N/A
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100411922a
azonosító 50100411922b
leltári szám/regisztrációs szám 50100411922