Jászberényi részletek

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 3 kép látható. A képeslap felső részében egy fekvő, a képeslapot teljes szélességében kitöltő kép került elhelyezésre, míg az alsó részben két kisebb, enyhén megdöntött kép látható. Mindhárom kép alatt a kép címe olvasható. A képeslap közepén a két alsó kép között látható a "Jászberény" felirat. A képeslap széle recézett. Felső kép: "Részlet a postapalotával": 1935 novemberére elkészült a Postapalota épülete Bíró Lajos, Kiss Sándor és Pintér László jászberényi építővállalkozók jóvoltából. A 150 ezer pengős beruházást az állam végezte, akkori tervek szerint, mint ahogy azt a Jász Hírlap is megírta "A postának gyönyörű barokk portálja lesz!" A munkálatok végeztével a templommal szembeni egyemeletes épület nagy csalódást okozott mindenkinek. A posta új épületének berendezése és visszaköltözés után 1936. március 19-én nyitott ki ismét. Bal alsó kép: "Központi r.k. iskola": 1873-ban Dr. Samassa József egri érsek a kiskapitányi lak bővítésével felépíti a központi katolikus iskolát, telekcserével az Érseki Leánynevelő Intézet alapítása miatt, amely a város elemi iskolája lesz. 1937-ben a földszinti épületet emeletes épületté emelik, és központi lányiskolaként működik. 1968-ban az iskola felveszi a jászberényi születésű Székely Mihály operaénekes nevét. Jobb oldali alsó kép: "Érseki leánynevelő intézet": Samassa József egri érsek 1885-ben alapította a Szatmári Irgalmas Nővérek által működtetett Érseki Leánynevelő Intézet céljára. 1886 szeptemberében megindult az oktatás, a tárgyi feltételeiben a kor színvonalának megfelelően ellátott, építészetileg impozáns, román stílusban épített intézményben. Az intézet hatosztályos népiskolából, négyosztályos felsőbb leányiskolából, kisdedóvó intézetből és internátusból állott 1948-ig az iskolák államosításáig, a szerzetesrendek feloszlatásáig. Az államosítástól a rendszerváltásig állami általános iskolaként, 1991-ig önkormányzat által fenntartott általános iskolaként működött. Az Egri Főegyházmegye 1991-ben kezdeményezte az iskola épületének újbóli egyházi tulajdonba vételét katolikus iskola céljára, amely még abban az esztendőben meg is valósult.

Postcards, Post office, Public institutions, Educational institutions, School

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy postapalota
tárgy postahivatal
tárgy posta
tárgy középület
tárgy központi római katolikus iskola
tárgy katolikus iskola
tárgy egyházi iskola
tárgy iskola
tárgy iskolaépület
tárgy oktatási intézmény
tárgy leánynevelő intézet
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Pesti Péter könyvkereskedő
közreműködő Weinstock Foto
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Jászberény
létrehozás dátuma 1938-12-31
időbeli vonatkozás 1938
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 9,1 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419836a
azonosító 50100419836b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419836