Jászberényi részletek

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 4 kép látható 2x2-es elrendezésben. A képeket vékony fehér csík választja el egymástól. Bal oldali felső kép: Ferences temlom és kolostor: A kolostor területén legelőször 1472-ben épült egy csúcsíves templom, melyet IV. Sixtus pápa bullájában foglalt engedélyével vehettek birtokba a ferencesek. Ez a templom azonban 1560-ban a tűz martalékává vált. A török megszállás alatt nem épült új templom, az újjáépítés csak 1723-ban kezdődhetett, amikor a ferencesek visszatértek Jászberénybe. A munkálatok egészen 1755-ig tartottak, az új templomot Jézus neve tiszteletére szentelték fel. A barokk stílusú templom megőrizte az eredeti épület gótikus építészeti emlékeit is. A tornyot 1845-ben ledöntötte egy szélvihar, végleges toronysisak 1892-ben került az épületre, anyaga vasbádog. A XX. század derekán a templom állapota szükségessé tette a felújítást. 1926- ban közadakozásból sikerült felújítani az épületet, ennek emlékét őrzi az apszis falán látható márványtábla. A kolostor építése 1723-ban kezdődött Giovanni Battista Carlone egi építész tervei alapján. Az egyemeletes épületet később emeletessé alakították. A kolostor falainak egyes részein felfedezhető stílusjegyek az épület középkori eredetére utalnak. A kolostor szerzetes rendjét 1950-ben véglegesen feloszlatták, ettől fogva állami szociális otthonként funkcionált a kolostor, itt gondozták az idős nővéreket. Az egyház tulajdonába csak a rendszerváltás után került vissza a kolostor. Jelenleg a Római Katolikus Egyház Szeretetszolgálat kezeli az épületet. A kolostor esztétikusan kialakított díszkertje 2003-ban kapott természetvédelmi oltalmat, a védett terület kiterjedése csaknem két és fél hektár. Védettségét inkább tájképi, kultúrtörténeti értékei indokolják. Bal oldali alsó kép: Tanítóképző: Az ország negyedik tanítóképző intézetét 1917-ben alapították. Az épületet Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint 1929-30-ban építették. 1939-ben megkezdődött a líceumi képzés, de a háború megakadályozta az akadémia kiépülését. 1950-ben megnyílt a középfokú négyéves tanítóképző szakiskola, amely a negyedik év után érettségivel zárult, majd ráépült egy gyakorlati év, s csak ezt követően kerülhetett sor a képesítő vizsgára. 1959-ben a felsőfokú tanítóképzés kezdődött el, 1975-ben pedig tanítóképző főiskolává vált. 2000-ben a Szent István Egyetem, 2011-ben a Szarvasi Főiskola önálló karaként működött, 2016 óta az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusa. Jobb oldali felső kép: Lakóházak. Jobb oldali alsó kép: A Lehel Uszoda és Fürdő 1985-ben nyitotta meg kapuit. A strandfürdő területén egy fedett uszoda, wellness helyiségek és két termálmedence található. A termálvizes medencék vizét egy 800 m mélységig fúrt kút biztosítja, hőfoka 35-38 °C. A stand 2016-ban lett felújítva, korszerűsítve.

Postcards, Church, Monastery, Monuments, Public institutions, Educational institutions, College, Flats, Street view, Beach, Tourism

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy templom
tárgy Ferences templom és kolostor
tárgy kolostor
tárgy lakóház
tárgy iskolaépület
tárgy főiskola
tárgy iskola
tárgy oktatási intézmény
tárgy strandfürdő
tárgy strand
tárgy fürdő
tárgy fürdőélet
tárgy medence
tárgy kültéri medence
tárgy turizmus
tárgy idegenforgalom
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászberény
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419574a
azonosító 50100419574b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419574
leltári szám/regisztrációs szám 50100419575