Karcag - Kossuth szobor a református templommal

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér álló képeslap. A képeslapon a Kossuth téren álló Kossuth szobor látható, háttérben a református templommal. Kossuth tér: Karcag központjában egyesültek az öt irányból idevezető egykori jelentős országutak: az egykori postaút Debrecen felől, a püspökladányi, a füzesgyarmati, a kisújszállási és a kunmadarasi út. Mivel a város közelében volt a Hortobágy, a mocsaras árterén átvezető egyetlen átkelőhely a Zádor-híd volt. A mocsárvilág lecsapolása, a tervszerű vízrendezés előtti időszakban az ezen a tájon utazók, kereskedők részére Karcag szinte kikerülhetetlen volt. Természetes, hogy az utak ilyen koncentrációja, egy helyen történő találkozási pontja, a közeli és távoli tájak kereskedőinek, iparosainak, gazdáinak találkozóhelyévé, fórumává vált és igen nagy területet igénylő kereskedelmi központtá, piaccá alakult. A természetföldrajzi adottságok, a 17-18. századi közlekedési, gazdasági, társadalmi viszonyok együttesen hozták létre azt a hatalmas piacteret, amelyből a mai Kossuth tér kialakult. 1892-ben Kossuth Lajos születésének 90. évfordulóján változtatták meg a tér nevét, az addigi Piac tér felvette a ma is használatos Kossuth tér nevet.; Kossuth szobor: 1849-ben Kossuth fiai hetekig a városban laktak, június végén pedig maga Kossuth is tiszteletét tette a városban. Szobrát 1907-ben avatták fel fia, Ferenc jelenlétében. A magas talpazaton álló szobor alkotója az a századforduló igen neves szobrásza, aki a New York-i Kossuth szobrot is készítette, nevezetesen Horvay János.; Református templom: A város egyik jelentős épülete. A református egyház adatai szerint ezen a helyen 1633-ban már egy korábban épült, itt álló templomhoz építettek tornyot. A templom hamarosan szűknek bizonyult, így 1743-ban emellé a torony mellé egy új, nagyobb templom alapjait rakták le. Már az utolsó simításoknál tartottak, amikor a helytartótanács felfüggesztette az építkezést. Ekkor Varró István jegyző és Sütő András főbíró Bécsbe ment 112 mocsári teknősbékával, mely akkoriban ínyencségnek számított, valamint pénzzel vesztegetve az ügyintézőket elérték, hogy elkészülhessen végre a templom 1756-ban, melyet azután 1793-97 között teljesen újjáépítettek a régi tornyával együtt, mert szerkezetében gyengének bizonyult. Az újjáépítéssel a gyöngyösi építőmestert, Rábel Károlyt bízták meg. Ekkor az eredetileg keletelt templom tengelyét is 90 fokkal elforgatták. Az új Nagytemplomot 1797. november 7-én szentelték fel. A torony körbefutó, klasszicista mellvédrácsokkal ellátott konzolos galériáját csak 1820-ban építették hozzá. A galéria tűzfigyelés és jelzés céljára készült, az ugyanezen a szinten lévő toronyszoba pedig a tűzőr lakása volt. E fölött a tornyot pártázat zárja le. A galéria alatt órát is elhelyeztek. A tornyot három osztópárkány tagolja, ablakai kerekek, szegmensíves és félköríves záródásúak. Rendkívül szép a háromhajós templom későbarokk-copf belső tere. A faltükrökkel tagolt, különleges fejezetű pillérek közötti kosárívek tartják az oldalhajók galériájának mellvédjét, melyet fűzésdíszítés gazdagít. A galéria feletti kosárívek a templom csehsüveg boltozatát tartják. A hossztengely végében lévő orgonakarzatot két kosáríves boltmező támasztja alá. A templombelső hat boltmezős, a hevederíveket is faltükrök díszítik. A templom 1560 síppal készült orgonája 1866-ból való, melyet 1906-ban korszerűsítettek.

Postcards, Square, Statue, Church, Monuments

Cím(ek), nyelv
kapcsolat id147925
kapcsolat id487008
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy Kossuth tér
tárgy tér
tárgy Kossuth szobor
tárgy szobor
tárgy református templom
tárgy templom
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Karcag
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,6 x 8,7 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100417653a
azonosító 50100417653b
leltári szám/regisztrációs szám 50100417653