Káptalanfa

képes levelezőlap

kép

Képes levelezőlap a veszrém megyei Káptalanfáról. Mozaik képek összeszerkesztésével. Káptalanfa Veszprém megye nyugati részén helyezkedik el. A Kígyós-patak völgyének peremén futó, Devecser és Sümeg között északnyugat-délkeleti irányban húzódó 7324-es út mentén települt község; mindkét várostól közel azonos távolságra, 10-12 kilométerre fekszik. A Bakonyalja és Nyirádi-dombság területéhez tartozik; legközelebbi szomszédai észak felől Nemeshany és Bodorfa, dél felől Gyepükaján. A középkori falu azonosítását egyszerűvé teszi a máig használt Sárosfői major elnevezés. A község keleti végétől mezei út vezet a sárosfői majorhoz, amely a község római katolikus templomától kb. 5 km-re fekszik délkeletre. A falut az első ismert írott források 1252-ben említik, amikor a csatári konvent és a fehérvári káptalan elhatárolták itteni birtokaikat. A Szentimrefalvára vezető út mellett, a falu szélső házától mintegy 1500 méterre nyugatra állt az 1965-ben épült olajüzem. Rövid ideig tartó működését az 1980-as években megszüntették. Az olajüzem után akácokkal szegélyezett dűlőút vezetett Barátfa major épületeihez, melynek környékén kb. 10-20 méteres felületen habarcsos kövek jelzik az egykori Barátfa templomának helyét. A templomromból épült a káptalanfai tanítói lakás. A falu nevének első említése 1397-ből való. A vármegye vizsgálatot rendelt el a jenői pálosok panasza ügyében mivel a káptalanfalvaiak elhajtották a legelőről a jenői pálosok marháit. Az elsődleges Káptalanfalva névváltozat a magyar káptalan (püspökség mellett működő tanácsadó papi testület) főnévnek és a birtokos személyraggal ellátott falu főnévnek az összetétele. Azzal kapcsolatos, hogy a falu első birtokosa a fehérvári káptalan volt. Az utólag idővel -fa-ra rövidült. Egy oklevél 1367-ben Villa Sarusd néven tünteti fel. Posesie Sarfew alakban fordul elő 1458-ban, amikor Csabbal és Gyepüvel szomszédos. A mellette folyó Sáros, vagy Sárosd, folyótól – a mai Kígyós-pataktól – kapta a régi Sárosd, illetve Sárfő nevet. Később egy másik Sárosd nevű községtől megkülönböztetve kapta a Káptalanfalva, rövidítve a Káptalanfa elnevezést. Káptalanfa első birtokosa a fehérvári káptalan volt. A törökök 1552-ben elpusztították a községet, amely csak később népesült be ismét. Káptalanfa határa tágas, szántói jól teremtek. 1720-ban a jobbágyok kétnyomásos gazdálkodást folytattak és 1 mag 4 és fél magot hozott. A föld inkább rozs termelésére alkalmas. Legelője mind a saját határában, mind a szomszédos pusztákon (Keszi, Barátfa, stb.) bőséges. Káptalanfa népessége 1785-ben 547 fő volt, 1930-ig növekvő, majd ezt követően csökkenő a lakosság száma. 1949-ben még 1180 lakója volt a falunak, 1990-ben már csak 878. A falu a XVIII. század végén 547 lakosú és 68 lakóházból áll. Földesura Esterházy Károly gróf volt. Az 1990-es rendszerváltás igen alacsony színvonalú "gazdaságot" talált a községben. 1992-ben felújították és bővítették a háziorvosi rendelőt és az ahhoz tartozó, vele egybeépített szolgálati lakást. Ugyancsak 1993-ban elbontották a Sport utca elején volt autóbuszvárót, így szabad bejárat nyílt az újonnan kiépült utcába. Még ugyanabban az évben két új buszvárót építettek a faluban. 1997-ben az ABC áruház és a Zöld Diófa kocsma előtt aszfaltozás történt. Ezzel egy időben készültek el a buszmegálló-öblök. 1997-re teljesen kiépült a Sport utca, amelyet szintén leaszfaltoztattak. 1997-ben korszerűsítették az állatorvosi lakás fűtését és elkezdődött a vastalanító kiépítése (a vezetékes víz tisztítása). 1998-ban elkezdődött a körjegyzőség tetőzetének cseréje, befejeződött a vastalanító építése. Szintén abban az évben foglalkoztak sokat a falu jelképeinek elkészíttetésével, valamint hirdetőtáblák felállításával is. 1999-ben befejeződött a körjegyzőség tetőcseréje, továbbá a templom mögötti utca építése. 2000-ben pedig iskolaépítésre mondhatott magának sikeres pályázatot a község. Közben egy millenniumi emlékművet és emlékparkot készíttetett az önkormányzat a falu központjában. Az új iskola építési munkálatai 2000 decemberében kezdődtek el és 2001 augusztusában a terv szerint át is adták. Az önkormányzat egyik fő feladatának tartja a munkahelyteremtést és a közvilágítás korszerűsítését. Tervezték szennyvízcsatorna építését, a kultúrház felújítását-korszerűsítését, játszótér építését és járdák építését is.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képes levelzőlapok
tárgy Veszprém megye telpülései
tárgy Káptalanfa nagyközség
tárgy turizmus
tárgy templomok
tárgy Sümeg Városi Múzeum gyűjteménye
tárgy helytörténet XX. sz.
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Káptalanfa
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1990-es évek
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 15,5 cm x 10 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház