Hosztót közsség nevesebb épületei összemontírozva egy üdvözlő képeslappá. Üdvözlet Hosztótról címmel a római katolikus iskola,a római katolikus templom, a kultúrház és a hősi emléksírhelyek fotói. Hosztót története Első lakói délszláv tótok voltak, akik Szlovéniából települtek ide a 11. századi katonai jellegű telepítések idején. Először 1268-ban említik, ekkor még várföld volt, és mint ilyet 1271-ben vásárlással szerezték meg a Szalók nemzetség tagjai. A 14. században viszonylag gazdag falunak számított, 1333-ban papja a környék legnagyobb pápai tizedét fizette be. 1467-től a Szalókok a birtokról elnevezett Hosszútóti ágának tulajdona volt. Akkoriban a család a Dunántúl gazdagabb középbirtokos nemessége közé tartozott, a 15. és 16. században tevékenyen részt vettek Zala és Veszprém vármegyék nemesi életében. A család a 17. század végén halt ki. A török időkben fokozatosan elnéptelenedett. 1561-ben Hosszútóti Imre még védőpalánkkal vétette körül a templomot, de ennek ellenére 1613-ban már csak 3 portát, 2 szabadost és 3 elhagyott házat írtak össze a faluban. Az állandó török fosztogatások miatt a maradék lakosság az 1660-as években a marcalszegi földvárhoz költözött át. Hosszútóti István 1662-ben eladta a birtokot a Páhyaknak. A 18. század elején lassú visszatelepülés történt, 1720-ban még csak két jobbágyot jegyeztek fel, az 1730-as években pedig németeket telepítettek Hosztótba. Akkori tulajdonosa, Kelcz Ádám 1737-ben 9 német és egy magyar betelepülővel kötött szerződést, számukra felújították a romos templomot is. 1743-ban Gyulai Gál Gábor és felesége, Kazi Julianna birtokába került, ez időtől kezdve 1852-ig a Gyulai Gál család birtokolta. Az 1890-es években a község nagybirtokosa Cecz József volt. A falu új temploma 1742-ben épült. Az újratelepítés után visszaállt a majorsági gazdálkodás. 1773. évi adatok szerint német falu, 1799-ben elegyes német, majd később már magyar falu. A község 1785-ben 216 főből és mindössze 29 házból állt. 1828-ban már 242 lakosa volt. Egyre jobban népesedett a község, 1910-ben 351, 1920-ban 391, 1934-ben 373 lakosa volt. A falut 1962-ben kapcsolták be az autóbusz-forgalomba. 1990 óta önálló önkormányzattal rendelkezik, közigazgatásilag a csabrendeki körjegyzőséghez tartozik.