Kocsis Lajos a mészégetőnél

kép

Kocsis Lajos (1909-2004) a fekete-fehér fotón a sümegi Tikhegyen egy mészégető feltárása közben látható. A fotó 1974. március 12-én készült. Kocsis Lajos öt testvérével együtt szerény körülmények között született és nőtt fel Sümegen. Az elemi iskolát 1920-ban végezte el, szüleinek nem állt módjában gyermekük további tanítattása. Ennek okán édesapjával a helyi kőbányában kezdett el dolgozni. Munkája során érdeklődni kezdett az anyag iránt, amivel dolgozott. Észrevette, hogy a kőzetpadok egyhangúságát megszakítják különös formájú alakzatok, amelyek csak könyvekből ismert élőlényekre emlékeztetnek. Elkezdte tehát összegyűjteni a kőbányában található fosszíliákat. Gyűjteményével hamar felhívta magára a szakma figyelmét. 1957-től az Országos Földtani Intézet foglalkoztatta, mint betanított szakmunkást, így olyan neves kutatók mellett dolgozhatott, mint pl. Noszky Jenő, Fülöp József, vagy Géczy Barnabás. Az 1950-es évek végétől indult egy több évtizedes kutatóprogram, aminek a célja volt a Bakony hegység geológiájának részletes megismerése. A Kocsis Lajos által vezetett csoport feladata volt, hogy elkészítse ezeket a kutatóárkokat és gödröket. 1960-ban kapták a megbízást, hogy a sümegi Mogyorós-dombot egy 400 méter hosszú, fél méter széles kutatóárokkal szeljék át. Ekkor bukkant rá Magyarország legrégibb, több ezer éves kovakő-bányájára. Valódi tudományos szenzációt jelentett 1963-ban a sümegi Köves-domb kőfejtőjéből előkerült teknőslelet is, melyet egy másfél tonnás, felsőkréta korú mészkőtömbből kellett kivésni. A Senonemys sümegiensis néven leírt lelet a legrégibb a maga nemében. Napjainkban ezt, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet gyűjteményében őrzik.Kocsis Lajost a legnagyobb geológusok is egyenrangú társukká fogadták, neve pedig fokozatosan fogalommá vált a szakmában. Számos ismert geológus – köztük Vértes László ősrégész, a vértesszőlősi őstelep feltalálója is – büszkén vállalja, hogy a tankönyvekből csak nehezen elsajátítható szakmai fogásokat tőle tanulta. Hatalmas magángyűjteményének darabjai ma megtalálhatóak többek között a Magyar Nemzeti Múzeum és a zirci MTM Bakonyi Természettudományi Múzeum tárlóiban, jelentős – több mint 5000, főleg őslényekből álló – részét pedig 1984-ben Sümeg városának ajándékozta.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Geológia
tárgy Földtani Intézet Sümegi Kutatóbázisa
tárgy Kocsis Lajos amatőr geológus
tárgy Muzeális fotók
tárgy Helytörténet XX. század
tárgy Földtan
tárgy Földtörténet
tárgy Fosszília
tárgy Ásványtan
tárgy Sümegi Városi Múzeum gyűjteménye
célközönség általános
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg, Tikhegy
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1974. III. 12.
Jellemzők
hordozó fotópapír
méret 12 cm x 8 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház