Házsongárd

szöveg

Ki ne ismerné Áprily Lajos híres versét, mely Apáczai Csere Jánosnak állít emléket, s így kezdődik: „A tavasz jött a parttalan időben / s megállt a házsongárdi temetőben / Én tört kövön és porladó kereszten / Aletta van der Maet nevét kerestem…” „Tört köveken és porladó kereszteken” mi is a magyar művelődéstörténet nagy alakjainak neveit keressük, emléküket idézzük. A kolozsvári hegyoldal évszázados temetkezőhelye a Házsongárd, mint minden ősi temető, nemcsak az elmúlás színhelye, hanem a kultúra gyűjtőhelye, több mint négy évszázad történelemkönyve is. Nevesek és névtelenek fekszenek a közös földben: már a 16. század utolsó tizedeiben temettek ide ismeretlen halottat, de itt a sírja vagy némely esetben már csak az emlékoszlopa többek között Szenczi Molnár Albertnek, Apáczai Csere Jánosnak, Tótfalusi Kis Miklósnak, Jósika Miklósnak, Kós Károlynak, Dsida Jenőnek, Szilágyi Domokosnak is. A természetben és a történelemben látszólag az elmúlás uralkodik: pusztulnak a fejfák, a sírkövek, idővel elporladnak még az emberi csontok is. Csak az élet különféle területein végzett alkotómunka és annak emlékezete örök. A Házsongárd a jeltelen elmúlás dacos cáfolata, szellemi öröksége nem csupán Erdély múltjának sugárzó emlékműve, de jövőjének is záloga. Ezért nem olyan, mint a világ bármely más temetője...

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Házsongárd
tárgy Lászlóffy Aladár
tárgy Kántor László
tárgy könyv
tartalomjegyzék
Képjegyzék
1. A temető részlete
2. Dresler János fiának sírköve 1659-ből
3. Szilagi János † 1676 és gyermekei
4. Arisztokrata családok sírjai
5. Egy porladó sír pusztuló címere
6. Az eklektikus kripták egyike
7. Tábla a Jelen család kriptája falán: Nyirő István † 1585
8. A csejthei Jelen család kriptája
9. Pataki Sámuel (1731-1804) orvos, a kolozsvári ev. ref. főiskola filozófia- és matematikaprofesszora és családja
10. A Berde-kripta
11. Bányai Sámuel 1848/49-es honvéd százados és családja síremléke
12. Báró Bánffy Dezsőné báró Kemény Mária (1844-1884)
13. Vásárhelyi János síremlékének részlete
14. Vásárhelyi János (1888-1960) egyházi író, református püspök síremléke
15. Nagy Kálmán (1939-1971) nyelvész, műfordító kopjafája
16. Pelikános nemesi címeres sírkő
17. Nagy Sámuelné Bödöki Mária sírja az 1800-as évek közepéről
18. Rájzner Károly egyéves kisfiú sírköve 1844-ből
19. Berde Mária (1889-1949) író, költő síremléke
20. Sebesi Samu (1859-1930) író, hírlapíró sírköve
21. Herepei Gergely (1844-1920) református pap, egyházszervező, az iskolaügy lelkes képviselője síremléke
22. Kilyen Márton sírköve
23. Gyergyay Árpád (1881-1954) fül-orr-gégész egyetemi tanár és felesége síremléke
24. Tóth Elek (1873-1948) színművész és felesége fejfája
25. Szopos Sándor (1881-1954) festőművész és felesége síremléke
26. A Ferenc-rendi szerzetesek síremléke
27. Jellegzetes - kalászt markoló karral jelölt - sírkő a hóstáti parcellából
28. "Pista" - első világháborús katonasír
29. Ioannes Fabritius Gladis ezredes (1676-1750), a lutheránus sírkert adományozójának síremléke
30. Részlet Bíró Lajos (1831-1862) "főtanodai tanuló" és Bíró Sándor (1856-?) sírkövéről
31. Tótfalusi Kis Miklós (1650-1702) betűmetsző, nyomdász síremléke
32. Viski Balás Sándor (1846-1901) kúriai bíró síremlékének részlete
33. Szenczi Molnár Albert zsoltárköltő bibliafordító (1574-1634), Szenczi Molnár János lelkipásztor (1612-1646)
34. Altorjai Mike Sándor (1795-1807) oklevélkutató, levéltárigazgató síremléke
35. Szentgericzei Jakab Elek (1820-1897) történettudós sírköve
36. Apáczai Csere János (1625-1659), a magyar művelődés- és nevelésügy úttörője, valamint a felesége, Aletta van der Maet emlékköve
37. Kendi Finály Henrik (1825-1898) filológus, az archeológia professzora síremléke
38. Gróf Bánffy György (1746-1822) Erdély kormányzója és gróf Bánffy Miklós (1874-1950) író, politikus, külügyminiszter emléktáblája az iktári Bethlenek kriptájának falán
39. Az iktári Bethlenek kriptája
40. Kelemen Lajos (1877-1963) történettudós, az unitárius egyház főgondnoka és családja síremléke
41. Laborfalvi Berde Mózsa (1815-1893) ügyvéd, politikus, alapítványtevő
42. Bethleni gróf Bethlen Gergely (1810-1867) 1848-as honvéd ezredes, későbbi olasz tábornok síremléke
43. A bethleni Bethlenek sírboltjának homlokzata
44. A Mikó-kripta homlokzata
45. Hídvégi gróf Mikó Imre (1805-1876) történetíró, művelődéspolitikus, miniszter, az Erdélyi Múzeum Egylet alapítója és felesége, gróf Rhédey Mária síremléke
46. Sámi László (1817-1881), a zilahi és a kolozsvári Református Kollégium történelemtanára, publicista, 1848-as forradalmár síremléke. Vele egy sírban fekszik felesége, Király Janka (1830-?) fordító
47. Szentábrahámi Lombárd Mihály (1684-1758) unitárius püspök tumbája
48. Barra Imre (1799-1834) orvos síremléke
49. Aranyosrákosi Székely Sándor (1797-1852) író, unitárius püspök és családja síremléke
50. Báró Jósika Miklós (1794-1865) író és felesége, báró Podmaniczky Júlia (1822-1893) írónő síremléke
51. Emilie Flamand (1782-1855) nevelőnő sírköve 52. Méhes Sámuel (1785-1852) tanár, író, szerkesztő sírköve
53. Bölöni Farkas Sándor (1795-1842) útirajzíró síremléke
54. Kendeffy Ádám (1796-1834), az erdélyi reformmozgalom kimagasló személyisége sírköve
55. Gróf Esterházy Miguel (1825-1923), "az utolsó 48-as honvédtiszt" sírköve
56. Nagybarcsai Barcsay Domokos (1848-1913) síremléke
57. A Béldi-kripta
58. Gróf Kuun Géza (1839-1905) orientalista és felesége sírköve
59. A református püspökök: Nagy Péter (1819-1884), Szász Domokos (1838-1899), Bartók György (1845-1907) és családtagjainak síremléke
60. Dr. Martin Lajos (1827-1897) 48-as honvédtiszt, egyetemi tanár síremléke
61. Dr. Török István (1849-1918), a kolozsvári református kollégium igazgatója és felesége sírköve
62. Salamon János (1822-1899?) cigányprímás síremléke
63. A Sombory család címere, kriptájuk homlokdísze
64. Gróf Kornizs Zsigmond (1824-1854) és felesége síremléke
65. Paget János (1808-1892) emlékíró kriptája
66. De Gerando Antonia (1845-1914) író, műfordító, a nevelésügy kimagasló alakjának sírköve
67. Debreczeny Márton (1802-1851) bányamérnök, költő sírhelye
68. Ujfalvi Sándor (1792-1866) és felesége, Lészai Júlia (1800-1858) sírköve
69. Barra Gábor (1799-1836) kőrajzoló, nyomdaigazgató "sírhalma"
70. Tauffer János síremléke
71. Szentiváni Mihály (1813-1842) költő, író, publicista sírhelye
72. Kriza János (1811-1875) unitárius püspök, népköltészeti gyűjtő, költő síremléke
73. Eszéki István (1642-1707) ev. lelkész, író tumbája
74. Brassai Sámuel (1797-1897) polihisztor, egyetemi tanár síremléke
75. Kós Károly (1883-1977) építész, író és családja síremléke
76. Asztalos István (1909-1960) író síremléke. Szervátiusz Jenő munkája
77. Bartalis János (1893-1976) költő kopjafája
78. Gaál Gábor (1891-1954) író, irodalomtörténész, a Korunk szerkesztője sírköve
79. Tavaszy Sándor (1888-1951) a ref. teológiai akadémia igazgatója, filozófiai író és felesége sírköve. Szervátiusz Tibor munkája
80. Seprődi János (1874-1923), a református gimnázium tanára, zenetörténész, folklorista és felesége sírköve
81. Bretter György (1932-1977) filozófus, esszéíró, kritikus sírköve
82. Szabédi László (1907-1959) költő, irodalomtörténész, nyelvész síremléke. Szervátiusz Jenő munkája
83. Dsida Jenő (1907-1938) író és költő nyughelye a családi kriptában
84. Szilágyi Domokos (1938-1976) költő, felesége Hervay Gizella (1934-1982) költő és gyermekük, Szilágyi Attila (1961-1977) sírköve
85. Halottaskocsi a házsongárdi temetőben
86. Bardócz Sándor (1817-1892) minorita pap sírköve
87. Tamás András (1784-1849) nemzetőr alezredes sírköve
88. "Gyász oszlopa Pataki Sámuelnek... Erdély fő orvosának." (1765-1824)
89. Szádeczky-Kardoss Gyula (1860-1933) egyetemi tanár, geológus sírköve
90. Gyarmati Sámuel (1751-1830) orvos, nyelvész síremléke
91. Maksay Albert (1897-1971) író, költő, műfordító, református teológiai tanár sírhelye
92. László Dezső (1904-1973) író, szerkesztő, református lelkész síremléke
93. Vámszer Géza (1896-1979) etnográfus és családja sírköve
94. Lomnici Meltzl Hugó (1846-1908) egyetemi tanár sírköve
95. Újtordai Kőváry László történetíró (1819-1907) és felesége (1831-1918) síremléke. "Hazája történetét írván e kőnél maradandóbb emléket állított magának."
96. Pergő Celesztin (1784-1858) színművész sírköve
97. Néb Mária (1799-1884) színésznő sírköve
98. Fehérváry Antal (1824-1901), a kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója sírköve
99. Ecsedi Kovács Gyula (1839-1899) színész sírköve
100. Kéler Ilona (1860-1880) színésznő síremléke
101. Janovics Jenő (1872-1945) színész, rendező és felesége, Poór Lili (1886-1962) színésznő sírja
102. Szentgyörgyi István (1842-1931) színművész és Kovács György (1910-1977) színművész síremléke
103. A Szathmári Pap család tumbái ("Professzor Szathmari Pap Mihály... Anna leánykája... és felesége, Tsiszér Debora")
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Kántor László
kiadó Helikon
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
dátum 1989-01-01
időbeli vonatkozás 1989
Jellemzők
hordozó papír
méret 212 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0336