Kisújszállás – Látkép

kép
minősített tartalom

Ill., fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapot körben fehér szegély övezi, melynek széle enyhén recézett. A kép a református templom tornyából készült, melyen látható a városháza épülete, mellette a volt járásbíróság épülete, közvetlen szomszédságában a református parókia. A kép hátterében a katolikus templom is megfigyelhető, valamint a Takarékpénztár épülete. Városháza: A 2015-ben műemlékké nyilvánított neobarokk stílusú városháza épületét Módl Lajos budapesti építészmérnök tervezte, a kivitelezők Reiman Herman és Gross Benő voltak. Az építkezés 1899. június 25-től 1900. augusztus 15-ig tartott, az első közgyűlésnek pedig 1900. szeptember 4-én adott otthont az épület. A 2. világháborúban bombatalálatot kapott épület tetőszerkezetének középső része teljesen leégett és a két középső torony is megsemmisült, amit a helyreállítás során már nem építettek újjá.; Járásbíróság: Az eredetileg földszintes épületet 1878-ban építették, majd 1901-ben emeletet húztak rá, hogy a Telekkönyvi Hivatal is helyet kaphasson az épületben. Jelenleg az Arany János Általános iskola egyik oktatási épülete.; Római katolikus templom: A klasszicista stílusú, főútra néző templomot 1899-ben építették Windt István építészmérnök tervei alapján. Iskolát és kántori lakást 1902-ben építettek hozzá.; Városi Takarékpénztár épülete, melyet később összeépítették a Színház- és Vigadó épületével és a Korona Szállóval. Városi Takarékpénztár: 1892-ben létesült takarékpénztár a településen, melynek célja a takarékosság és tőkegyűjtés előmozdítása, a földművelés, ipar, kereskedelem hiteligényeinek kielégítése, továbbá a betétek és az intézet alaptőkéjének gyümölcsöző kezelése által a város közjövedelmeinek gyarapítása volt. Az épületet 1897-ben építtette a város Berger Jenő debreceni építésszel. A takarékpénztár az emeleti részen kapott helyet, a földszinti helyiségeket pedig bérbe adta. Így kapott helyet az épületben a postahivatal is.; Színház- és Vigadó: 1911-ben építették az egykori Színház- és Vigadó szecessziós épületét, mely ma többfunkciós kulturális központnak ad otthont.; Korona Szálló: 1871. május 19-én kötött a város szerződést Gaál József debreceni építésszel a „Nagyvendéglőként” ismert Szálló épületének megépítésére. Az átadásra 1873. január 16-án fényes ünnepség és bál keretében került sor. A város legjelentősebb szórakozóhelye volt 1929-ig, amikor is az épületet átalakították, és 1930. szeptemberétől polgári leányiskola intézményévé vált. Jelenleg a Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium főépülete.; Postai futott 1947. december 08-i dátummal. Gyártási szám: 3654. sz. ‒ 1943

Postcards, Town hall, Church, Monuments, Park, District court, Primary school, Public institutions, Educational institutions, Savings bank, Theatre, Hotel, View

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Városházák, Templomok, Műemlékek, Parkok, Járásbíróságok, Általános iskolák, Közintézmények, Oktatási intézmények, Takarékpénztárak, Színházak, Szállók, Látkép
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Gárdony és Fenyvesi képeslevelezőlap kiadóvállalat
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kisújszállás
dátum 1947-12-08
létrehozás dátuma 1943-12-31
időbeli vonatkozás 1943
időbeli vonatkozás 1947
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 9,1 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Gárdony és Fenyvesi képeslevelezőlap kiadóvállalat
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100771296a
azonosító 50100771296b
leltári szám/regisztrációs szám 50100771296