Kiállítás Magyar Királyi Kereskedelmi Múzeum Budapest

kép
minősített tartalom

A képen Matlekovits Sándor portréja látható. Matlekovits Sándor, dr. (Pest, 1842. október 12. – Budapest, 1925. november 30.) jogász, szakíró, politikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1873, rendes 1910, igazgatósági 1925). Nagy része volt az iparfelügyelői intézmény, a gyakorlati ipari szakoktatás, a kultúrmérnökség, a selyemtenyésztés és a Kereskedelmi Múzeum megszervezésében. Nevéhez fűződik az ipar-, vízjogi és bányatörvény megalkotása is. Elnöke volt az Országos Iparegyesületnek és a Magyar Közgazdasági Társaságnak. Ő volt az 1885. évi országos kiállítás elnöke, munkájáért a Szent István-rend középkeresztjét kapta. Középiskolai és jogi tanulmányai Budapesten végezte. 1865-ben a pesti egyetemen a nemzetgazdaságtan és pénzügytan magántanára lett. A kiegyezés után, 1867-től az akkor szervezett földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium fogalmazója, a vámügyek előadója. 1878-ban miniszteri tanácsosi, 1880-ban államtitkári kinevezést kapott, melyről 1889. májusában lemondott és ekkor kapott valóságos belső titkos tanácsosi kinevezést. 1881 és 1887 között az apatini kerület, 1887-1892 között Budapest VII. kerületi, majd 1894 és 1902 között szabadelvű párti programmal a gyergyószentmiklósi kerület [országgyűlési képviselője] volt. 1905 szeptember 11-én a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki a király. 1907-ben az Országos Iparegyesület elnöke lett.

Hungarian Royal Museum of Commerce in Budapest. Portrait of Mr. Sándor Matlekovits (Pest, 12 October 1842 - Budapest, 30 November 1925), legal professional, writer on economy and trade, politician, university teacher, Member of the Hungarian Academy of Science (correspondent member - 1873, regular member - 1910, directorial member - 1925), organizer of the Trade Exhibition in 1873, later secretary of the Millenium Exhibition in 1896. Suggested the establishment of the Museum of Trade and Commerce in Budapest. Organized the industrial supervision institution, practical industrial vocational training, cultural engineering, silk farming, and the Museum of Commerce. Created the Industry, Water Law, and Mining Act. President of the National Industrial Association and the Hungarian Economic Society, President of the 1885 national exhibition, and for his work he received the middle cross of the Order of St. Stephen.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Kiállítás
tárgy Kiállítás Magyar Királyi Kereskedelmi Múzeum Budapest
tárgy Matlekovits Sándor
tárgy Országos Kiállítás 1885
tárgy ipari szakoktatás
tárgy ipar-, vízjogi és bányatörvény
tárgy MKVM
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás XIV. kerület, korábbi VI. kerület.
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1914 körül
Jellemzők
hordozó papír
méret 13 x 18 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KF_15_519
leltári szám/regisztrációs szám 8_Kiallitas__Vasar_Piac_1945_utani_is