Terek között c. kiállítás 2014.

kép

Debrecen. Terek között címmel a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ és a Fecsó Pál Polgári Társulás közös szervezésében létrejött képzőművészeti rendezvények alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában (Kossuth utca 1). A kiállítás elsősorban a Kálvária I–II – site specific art programok, valamint a 2013-as Tornai Művésztelep munkáiból válogat. A rendezvényeken olyan képzőművészek vettek részt, akik valamilyen formában kötődnek a Tornai Művésztelep vizuális műhelyéhez, amelynek egyik fontos célja, hogy megteremtse a kortárs szakrális művészet talaját a térségben. A Debrecenben látható alkotások főként a régió kulturális, építészeti, természeti, életmódbeli és mondavilágot tükröző jellegzetességeire építenek, de erőteljesen próbálnak szembesíteni a térség jelentős problémáival is. A Debrecenben látható kiállítás az első abban a sorozatban, amely egy-egy határon túli régió meghatározó alkotótelepeit, alkotóit kívánja bemutatni. A kiállítók között ott van Pribék Gábor, Tóth József, Zatroch Viktória, Komjáti Zsolt, Csernok Barnabás, Fecsó Szilárd, Fecsó Yvett, Éliás Ádám, Király Zsuzsanna, Cselényi Árpád, Dudás Bálint, Raček Eszter, Szunyog Júlia. A tárlat április 2-áig volt megtekinthető.

Debrecen . Address spaces between the valley and Bódva Ore Mountains Cultural Centre and the syringe Paul Civic Association jointly organized art events created an exhibition of the works of the Cultural Center of Debrecen Downtown Gallery ( Kossuth utca 1 ) . The exhibition will focus on the Calvary I-II - site specific art programs as well as the 2013 Torna Art Colony selection works . The events are artists participated , who tied the tournament's Art Colony visual workshop of some form , which is an important goal is to create a contemporary art sacred soil of the region. The works are mainly seen in Debrecen in the region's cultural , architectural, natural , lifestyle characteristics and reflecting said light build , but vigorously trying to confront significant problems in the region. The exhibition can be seen in Debrecen is the first in the series, which aims to present the dominant alkotótelepeit , creators of a cross-border region . There's henchman Gabor Jozsef Toth , Zatroch Victoria , Ps Komjáti , Csernok Among the exhibitors Barnabas , Solid syringe , syringes, Yvette , Elias, Adam King , Zsuzsanna Cselényi Arpad Balint Dudas , racemic ester mosquito Juliet. The exhibition was open up on April 2 .

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://ujszo.com/napilap/kultura/2014/03/18/terek-kozott
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy kiállítás
tárgy Terek között
tárgy Belvárosi Galéria
tárgy kiállítás
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ/ Molnár Péter
kiadó Debreceni Művelődési Központ
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen/Belvárosi Galéria
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2014-03-11
létrehozás dátuma 2014-03-11
hivatalos kibocsátás 2014-04-29
időbeli vonatkozás 2014.03.11.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 56,2 Kb és 122,4 KB között
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ/Belvárosi Közösségi Ház