Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Fotográfiák egy romantikus vígjátákból

kép

Van eme romantikus történetben valami bölcs derű és az úgynevezett "női" regényeken túlmutató korszerűség. A nő helye, funkciója és szerepe az európai társadalmakban, régi, kipróbált vagy éppen alakuló, formálódó demokráciákban mára fontosabb kérdéseket vet fel, mint akár megírása idején. A Bennet család eladósorba került öt lányának férjfogási és beilleszkedési története is fontos közlendőivel keltheti fel a mai néző érdeklődését. A lányok körül a korabeli és a mindenkori társadalom jellegzetes alakjai nyüzsögnek. Szerelmetes barát, kártyabolond katonatiszt, kétszínű lelkész, intrikáló idős grófnő vagy leszerelt ezredes is található közöttük. A cselekmény pedig az angol középosztály sétálós, vidéki birtokain zajlik romantikus kalandokkal és felfokozott érzelmekkel. Előadásunk épp ezt az utat, az élet fontos állomásait hivatott bemutatni és e történet esendő kisszerűséggel, olykor pedig felemelő emberséggel megvert résztvevőit. Rendező: Karinthy Márton Bemutató: 2009. nov. 27. Karinthy Színház

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Lehotka Judit Zolka
kiadó Fotó.színház.hu
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Karinthy Színház
dátum 2009-11-30
időbeli vonatkozás 11/30/2009
Jellemzők
méret 87,8 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lehotka Judit Zolka
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés