Beckett: Ó, azok a szép napok!

A Forte Társulat táncelőadása

kép

A Forte Társulat új produkciója Samuel Beckett Ó, azok a szép napok! című írása alapján készülő fizikai színházi előadás. A darab során a beszéd, a mozgás és az élő zene hármas egysége által létrehozott koherens nyelv tiszta megszólaltatása az alkotói teendő. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, valamint annak a halálhoz való viszonya. Beckett esztétikai önmeghatározásai szerint annak kifejezését tartotta elsődlegesnek, hogy "nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége"; olyan művészetről álmodott, mely "nem lázad saját fenséges jelentéktelensége ellen". Az előadás célja, hogy a beszélt nyelvet összehangolja a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a halállal, a csönddel és a zenével való különleges viszonyát. A halál órájában széthullt személyiség pusztulása révén próbál visszatalálni az ember előtti világhoz, saját hajnalunk előttre, oda, ahol a mozgás még az egyetemes változás rendszerében volt, és ahol a fénynek még nem volt szüksége arra, hogy felfedjék.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenet az előadásból
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Klacsán Margó
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Andrássy Máté, Földeáki Nóra
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Trafó Kortárs Művészetek Háza
dátum 2010-01-15
időbeli vonatkozás 2010. január 15.
Jellemzők
méret 70 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Klacsán Margó
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés