S. Imréné K. B. Klára visszaemlékezése

szöveg
minősített tartalom

Napló. A történet az 1944-es hivatalosan elrendelt eseményekkel kezdődik, melyeket a zsidóságra szabtak ki (csillagos házak, összeköltöztetések, nők bevonulása, sorakozók és ékszerleadási kötelezettség). Klára beszámolója szerint gyalogmenettel Óbudára, a téglagyárba vitték őket, innen Piliscsabára mentek. A férfiakat is külön kísérték, közvetlen kapcsolatuk már nem lehetett az ismerősökkel. Közben néhány barátnőjét külön csoportban más irányba indították el, ők már előbb Auschwitzba kerültek, Klára Dorogra került, szintén gyalogosan. Az ellátás gyenge volt. A következő állomás Süttő volt, majd Gönyű és végül Győr. Itt több csoportot vontak össze, és Hegyeshalom felé indították az embereket. Sáncásásra fogták a nőket, és a hullákról kellett a használható cipőket, csizmákat levenni. Innen transzporttal Lichtenwörthbe vitték őket, éhezéssel és járvánnyal küzdöttek a táborban, koldulni és cserélni kijárnak. 1945. április 2-án az SS-egység elhagyta a tábort, orosz csapatok jelentek meg nem sokára, a táboriak és a helybeli lakosság az élelmiszerraktárakat rohamozta meg. Klára és néhány társa Neudorf felé indultak el a táborból. Normálisabb étkezésre került sor, fáradtan Mattersburgba érkeztek, francia, jugoszláv, lengyel társaikkal. Innen März-be értek. A következő megemlített hely már Celldömölk, 1945. április 20. Adtak nekik ételt, és az egyikük elvált, elindult a saját lakhelye irányába, Klára és barátnője együtt maradtak. Egy ismerőssel találkoztak, a barátnő vele maradt, Édesapjával otthon találkozott, aki azonnal orvost hívott lányához. Nehezen, de Klára újrakezdte életét Budapesten.

A diary. The story started with official ordered events, which concerned to Jewry (yellow starred house, moving ups, calling of women, lining ups, and obligation of jewelleries). According to Klára’s report, they herded to Óbuda on foot, to the brick factory, from there to Piliscsaba. Men were separated, they hadn’t direct connection with each other. During this time, some friend sof Klára were on an other way, they got to Auschwitz before. Klára got to Dorog, also on foot. The supply and food were very weak. Next station wasSüttő, later Gönyű and finally Győr. Here more groups were rallied, and people were led to Hegyeshalom. Women’s exercise was digging of rampart, and they had to take off the useful boots from legs of corpses. They got to Lichtenwörth, they fighted with hunger and infections in the camp, but they could to go to beg and swap. On 2nd of April of 1945, the SS-unit left the camp, Russian troops appeared, the prisoners and the populace attacked the supply depositories. Klára and some fellows started to go to Neudorf. They had to eat normal food, and they arrived to Mattersburg wearily, with French, Yugoslav, Polish fellows. From here they arrive to März. Next place is Celldömölk yet, 20th of April of 1945. Persons gave them food, one of the fellows went forward to her inhabitancy, Klára and her friend stayed together. They met with a familiar person, Klára’s friend stayed with her. Klára met with her father, who called a doctor immediately for his daughter. Lubberly, but Klára could to restart her life in Budapest.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy női munkaszolgálat
tárgy visszaemlékezés
Személyek, testületek
létrehozó/szerző S. Imréné K. B. Klára
kiadó Holokauszt Emlékközpont
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Óbudai téglagyár
térbeli vonatkozás Dorog
térbeli vonatkozás Hegyeshalom
térbeli vonatkozás Lichtenwörth
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
dátum 1945-04-15
hivatalos kibocsátás 2013-01-01
időbeli vonatkozás 1945. április 2.
időbeli vonatkozás 1944.
Jellemzők
hordozó papír
méret 20 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos S. Imréné K. B. Klára
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2013.33.5