Vontató felrakása bolondkocsira

Hódmezővásárhelyi népélet

kép

A cséplőgép elterjedése előtt a lekaszált gabonát boglyaszerű, ún. vontatóba rakták, majd vontatókocsival, az ún. bolondkocsival a szérűbe, a nyomtatás helyére hordták. A bolondkocsi rúdjait a vontató alatt átdugták, majd a vontató előtt álló két férfinál látható szolgafákkal megemelve tartották, a keréktengelyt alátolták és azzal összekapcsolták. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltárban őrzött, Vajna Csaba által ajándékozott üvegnegatívok egyik fényképe. A felvételek szerzője, és az üvegnegatívok eredeti tulajdonosa nem ismert. (A felvétel túlexponált és életlen. Az üveglemezre felhordott emulzió foltos és szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy hagyományos gabona betakarítás
tárgy szállítás hagyományos eszközei
tárgy paraszti gazdálkodás
tárgy aratás
tárgy zsánerkép
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
hordozó üveg
méret 9×12
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár