Téli kép az Andrássy utcán 1933-ból

Hódmezővásárhely utcái

kép

A felvételen a havas Andrássy utca látható a belvárosi katolikus templom elől a Kossuth tér felé nézve. Jobb szélen a katolikus templomot körülvevő, alacsony, szecessziós vonalvezetésű műkőkerítés részlete látszik, utána a Szent Antal utca sarka, majd a Hódmezővásárhelyi Népbank épülete, amely más funkcióval ma is áll. A távolban a Fekete Sas ködös foltja látszik a Kossuth tér túlsó oldalán. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár fotótárában őrzött "Benes Gyula fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Benes Gyula (1875-1952) hódmezővásárhelyi amatőr fényképész készítette. Benes Gyula magán-képeslapkiadással is foglalkozott, e felvétel egy képeslap tervéhez készített felvételt tartalmaz; a képeslap felirata: Téli tájkép az Andrássy utcán 1933, Hódmezővásárhely. (Túlexponált felvétel. A negatív karcolt és szennyezett.)

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy hódmezővásárhelyi képeslapkiadás
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1930-as évek
Jellemzők
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Fotótár