Gryllus és a keresztény nézőpont

Zenés tárlatvezetés – élőben a ledfalon

szöveg

A Vasárnapi Bérlet programsorozat keretében április 3-án délután Gryllus Dániel tart rendhagyó tárlatvezetést a földszinti Istenem – Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben című kiállításon. A tárlatvezetésre az előadóművész citerával érkezik, hogy zenével is kifejezze a MODEM-ben kiállított alkotásokhoz kapcsolódó gondolatait. A rendhagyó tárlatvezetést – ugyancsak rendhagyó módon – most először a térről is végigkövethetik az érdeklődők, az ugyanis élőben látható majd a MODEM Baltazár téri homlokzatán található ledfalon. A program ingyenes, csak a kiállításra szóló belépőt kell megváltani, illetve még kapható a vasárnapi bérlet, amely Gryllus tárlatvezetése mellett még további 5 alkalomra érvényes. A következő vasárnap Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kalauzolja végig a közönséget ugyancsak az Istenem című kiállításon, a következő hét végéken pedig másik két, ezután nyíló tárlaton is részt vehetnek a bérletet váltók rendhagyó tárlatvezetéseken.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben, 2011
kapcsolat Istenem, 2011
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy tárlatvezetés
Személyek, testületek
közreműködő Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Gryllus Dániel
Tér- és időbeli vonatkozás
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2011-04-03
Jogi információk
jogtulajdonos MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Forrás, azonosítók
forrás MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ