A ​hellenisztikus görög művészet

szöveg

Nagy Sándor halála után birodalma több részre bomlott, amelyeken volt hadvezérei és azoknak utódai uralkodtak. Ezek az új birodalmak az idejét múlt városállam-szervezet és a hanyatló keleti monarchiák válságának ideiglenes megoldását jelentették, de a hódítások eredményeként bekövetkezett rövid virágzás után hamarosan maguk is válságba jutottak, s egymás közti folytonos háborúiknak a győztes római légiók megjelenése vetett véget. I. e. 30-ban az utolsó hellenisztikus állam, Egyiptom is elvesztette önállóságát, és a római birodalom részévé lett.

Cím(ek), nyelv
része Bors-Honty művészeti könyvtár
része Művészettörténet
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy hellenizmus
tárgy görög
tárgy könyv
tartalomjegyzék
1. Priéné hellenisztikus város középső része (H. Schleif rekonstrukciója)
2. A milétosi tanácsház (Bouleutérion). I. e. 170 körül (rekonstrukció)
3. Priénéi lakóház alaprajza. I. e. IV. sz. vége-III. sz.
4. Délosi lakóház alaprajza. I. e. II-I. sz.
5. Chrysippos sztoikus filozófus márvány portrészobra. I. e. III. sz. második fele (Római másolat)
6. A szerelmes Polyphémos kyklóps kitharával és kecskével, fülébe súgó kis Eróssal. Késő hellenisztikus márványdombormű.
7. VI. Ptolemaios (i. e. 181-145) portréja két aranygyűrűn: a) mint hellenisztikus görög uralkodó, görög stílusban; b) mint egyiptomi fáraó, egyiptomi stílusban
8. I. Seleukos (312-281) bronz portréja (Római másolat)
9. Marsyas szatír
10. Apollón kését fenő szkíta szolgája. (a 9-10. egykor összetartozó szoborcsoport két alakja) Római márványmásolatok
11. Boéthos (?): Libával birkózó gyerek. (Római márványmásolat)
12. Tövishúzó fiú. Bronz, i. e. I. sz.
13. Öreg halász szobra többszínű márványból (Római másolat)
14. Groteszk terrakotta szobrocska, kisázsiai műhelyből. I. e. II-I. sz.
15. Groteszk terrakotta szobrocska, kisázsiai műhelyből. I. e. II-I. sz.
16. Odysseus és társai a laistrygónoknál. Római ház falfestménye, i. e. I. sz. (hellenisztikus festmény után?)
17. Samosi Dioskuridés: Utcai muzsikusok. Színes mozaik Pompeiből
18. Festett márvány sírtábla töredéke a thessaliai Pagasaiból. I. e. III. sz. vége
19. Röpülő Erós és táncoló Niké. Terrakotta szobrocskák a kisázsiai Myrinából. I. e. II-I. sz.
20. Legyezős nő terrakotta szobrocskája Boiótiából (korahellenisztikus)
21. Táncosnő márványszobra. I. e. III. sz.
22. Eutychidés: Antiocheia város Tychéje, lábánál az Orontés folyó istenével. I. e. 300 után (Római másolat)
23. Polyeuktos: Démosthenés portrészobra. I. e. 280. (Római márványmásolat; a két alsókar kiegészítés)
24. Archelaos: Márvány fogadalmi dombormű Homéros isteni tiszteletének és a Múzsáknak ábrázolásával. I. e. 130 körül
25. Márvány női fej Chios szigetéről. I. e. III. sz.
26. A milói Venus. I. e. II. sz. vége-I. sz. eleje; márvány
27. Haldokló gallus. Az I. Attalos király i. e. 228-ban aratott győzelme emlékére emelt szoborcsoportból (Római márványmásolat)
28. Menelaos kiragadja a harcból Patroklos holttestét. I. e. III. sz. második fele (Rekonstrukció római másolatok alapján)
29. A pergamoni nagy oltár és környéke. I. e. 180 körül (H. Schleif rekonstrukciója a fennmaradt eredeti részekből)
30. A pergamoni nagy oltár északnyugati oszlopcsarnoka
31. Athééna és Alkyoneus gigász harca; jobbra lent a fiáért könyörgő Földistennő, fölötte az Athénának koszorút nyújtó Győzelem-istennő. A pergamoni nagy márványfríz főjelenetéből. I. e. 180-160 körül
32. Balra Hekaté harca Klytios gigásszal; jobbra Artemis és Ótos gigász találkozása a csatában: köztük Artemis kutyájával viaskodó gigász, a pergamoni nagy frízből.
33. Augé és két szolgálója egy hegyoldalon a láda ácsolását nézi. A pergamoni kis fríz márványdomborművéből. I. e. II. sz. közepe
34. Néreist elragadó Tritón, kis Erósokkal. I. e. I. sz. (Római márványmásolat, a hullám modern kiegészítés)
35. A Farnese-bika: Amphión és Zéthos bosszút áll Dirkén anyjukért. A trallesi Apollónios és Tauriskos műve, i. e. II-I. sz. (Bővített római márványmásolat)
36. A Laokoón-csoport. Agesandros, Polydóros és Athénodóros rhodosi mesterek márványszobra; i. e. I. sz. közepe (Rekonstrukció)
37. Niké (jobbra) oltár előtt fogadja a kitharás Apollónt, Artemist és anyjukat, Létót. Későhellenisztikus márványdombormű (Római másolat)
38. Római férfi márvány portrészobra Délosból. I. e. I. sz. közepe
39. Menelaos: "Orestés és Elektra". Márvány; i. e. I. sz. második fele
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Szilágyi János György
kiadó Gondolat
kiadó Képzőművészeti Alap
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Kaposvár
létrehozás dátuma 1959-01-01
időbeli vonatkozás 1959
Jellemzők
hordozó papír
méret 55 p
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Együd Árpád Kulturális Központ
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás http://egyud.kaposvar.hu/
leltári szám/regisztrációs szám BHMK.0398