Kanizsa Tivadar

Debreceni olimpikon

kép

Szül. idő: 1933. április 4.–1975. november 4. A Debrecenben született kiváló sportoló szülővárosában ismerkedett meg az úszással és vett részt versenyeken. A tehetséges úszó később átpártolt a vízilabdához. Az 1956-os melbourne-i olimpián tagja az aranyérmes vízilabda bajnokcsapatnak. 1960-ban a római olimpián bronzérmet, 1964-ben Tokióban újból aranyérmet nyert a válogatottal. Szívesen részt vett úszóversenyeken is a tehetséges és szorgalmas sportember. Az úszó és vízilabda aktív sportpályafutása után edző lett. Százszoros válogatottként irányító szerepet játszott. 1958 és 1962-ben tagja volt az Európa-bajnokságon aranyérmet nyert csapatnak. 1954-ben a Balaton-távúszó bajnokságot nyerte meg, és csapatával is aranyérmet vehetett át. Háromszor úszóként is, válogatottként is képviselte a nemzeti színeket. Edzőként is megállta helyét, de tanítványai sikereit már nem érhette meg. Gépkocsibaleset áldozata lett. Fiatalon szólította el a halál. Rövid, de tartalmas élete nagyon gazdag volt sikerekben.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sport
felhasználói címke Dr. Fésüs László, Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő olimpikonok eredményei és arcképcsarnokuk, Kiállítási anyag
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Fésüs László
kiadó Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Debrecen
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-01-09
létrehozás dátuma 2013-01-09
hivatalos kibocsátás 2013-01-09
időbeli vonatkozás 20.századi
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 433X480
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Dr. Fésüs László
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Dr. Fésüs László