Balatonfüred Baricska Csárda

kép
minősített tartalom

Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balatonfüredi járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország hatodik legnépszerűbb települése. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. Jelentős vitorláskikötő. Az egykori Balatonarács községet 1954-ben csatolták hozzá. A város az 1800-as években, a reformkor idején indult fejlődésnek. 1831-ben megépült a Balatonfüredi Színház, a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza, melyet Kisfaludy Sándor alapított adományokból, apátsági és népi segítséggel. Szentgyörgyi Horváth János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, azóta minden évben megrendezik. Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is létesült. A XIX. század első felében előbb találkozóhelye volt a Dunántúl nagy családjainak. Az 1867-es kiegyezés után a politikusok, arisztokraták és művészek látogatták. Ekkor kezdődött a település nagyobb fellendülése, feltöltötték a tó partját, kialakították a sétányt, magánvillák épültek, megépült a kórház déli szárnya. Jókai Mór itteni villájában írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum. Láthatjuk az író bútorait, személyes tárgyait. 1884-ben itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club. A városban működő Állami Szívkórházban sok beteg nyerte vissza egészségét. Korábban a város legnagyobb munkáltatója a balatonfüredi hajógyár volt. Napjainkban a szállodák és a szívkórház a jelentősebb foglalkoztatók. A Baricska Csárda 2013-ban nyitott újra, páratlan környezetben, ősszőlők között, Balatonfüred szívében. Híven ötvözi a csárda hagyományait az új konyhatechnológiákkal. A gulyás marhalábszárból és csipetkével készül. Van füstölt kacsamell lilakáposzta-krémmel. A harcsapaprikás szürkeharcsából van, a cigánypecsenye mangalicatarjából készül. Ez utóbbi és az almás pite vaníliafagylalttal az étterem slágere.

Restaurant

Cím(ek), nyelv
van változata VF_11122_1
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy MKVM
tárgy vendéglátás-történet
tárgy vendéglátóipar
tárgy csárda
tárgy borkóstóló
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Balatonfüred
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1970-es évek
Jellemzők
hordozó papír
méret 10 x 14 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám VF_11122
leltári szám/regisztrációs szám VIP_28_b_U_Kicsi