Medgyessy kör kiállítása 2014.

kép

A Medgyessy-kör rajzolással és festészettel kapcsolatos szabadiskola, az 1960-as évek óta sok művész került ki falai közül. A Medgyessy-kör vezetése a korábbi időkben Félegyházi László és Bíró Lajos festőművészek nevéhez kötődött, később Fátyol Zoltán, Lukács Gábor, Palotai Erzsébet, Tamus István és Subicz István festőművészek oktattak a Körben. 2013 szeptemberében a Medgyessy-kör újrafogalmazta önmagát és ismét megnyitotta kapuit. Vezetője: Potyók Tamás festőművész. A Medgyessy-kör helyszínt biztosít a rajzolás és festészet tradicionális technikáinak elsajátításához, és azoknak az egzakt kivitelezéséhez. Szemléletmódjában kapcsolódik klasszikus ábrázolási metódusokhoz. Lehetőség van gipszfejek és beállított csendéletek alapján elsajátítani a rajzolás és festés hagyományos technikáit. Heti egy alkalommal csütörtökönként élő modellt is alkalmaznak. Ceruza, szén, különböző rajzeszközök, pasztell, akril és olajfestés technikai fejlesztésére, szemléletmódjának csiszolására nyílik mód. A szakirányú felvételire való felkészítés szintén a Medgyessy-kör profiljához tartozik.

Free School on Medgyessy circle drawing and painting since the 1960s, many artists came out of the walls . The Medgyessy round the leadership of former times, the name Laszlo Félegyházi and Judge Louis artists bound , then Veil Zoltán Gábor Lukács , palaces Elizabeth, Stephen and Stephen Tamus Subicz artists taught the Circle . In September 2013 the Medgyessy circle has redefined itself and has opened its doors again . Leader: Thomas freebie painter . The Medgyessy - round venue for the traditional drawing and painting techniques to acquire, and the exact execution of those . Related to the approach of classical charting methods . It is possible to learn the traditional techniques of drawing and painting plaster heads and adjusted on the basis of still lifes . Once a week on Thursdays used live models. Pencil, charcoal, various drawing tools , pastel, acrylic and oil painting technical development outlook of grinding people there. The entrance to vocational training also includes Medgyessy round profile .

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.haon.hu/tag/medgyessy-ferenc-kepzomuveszeti-kor-es-szabadiskola
kapcsolat http://www.dehir.hu/tag/medgyessy-ferenc-kepzomuveszeti-kor/
kapcsolat https://www.google.hu/search?q=Medgyessy+k%C3%B6r+ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sa+2014&sa=N&espv=210&es_sm=93&tbm=isch&tbo=u&source=univ&ei=9FggU-TWN8aIzAO2vIHgDQ&ved=0CEwQsAQ4Cg&biw=1600&bih=732
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Kiállítás
felhasználói címke Debreceni Művelődési Központ, Újkerti Közösségi Ház, Medgyessy Ferenc képzőművészeti Kör és Szabadiskola, festészet, képzőművészet,kiállítás
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Medgyessy kör alkotói, Gyöngy Dániel, Potyók Tamás festőművész, körvezető, Somogyi Béla alpolgármester, Újkerti közösségi Ház
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Közép- Európa Debrecen
dátum 2014-01-16
létrehozás dátuma 2014-01-16
hivatalos kibocsátás 2014-03-12
időbeli vonatkozás Napjaink
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ archívuma