Túrkeve - Vörös Csillag Filmszínház

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslap széle díszített. 1912-től a Ligetben lévő Pavilonban heti 2-3 alkalommal vetítettek, kézzel hajtott gépekkel. 1921-től 1933-ig Szilágyi Péter először gőzgéppel, majd 1925-től villannyal működtette vetítőgépét. Az első hangosfilmet 1930-ban mutatták be. A mozit 1948-ban államosították. 1964-ig a Ligetben működött. 1964. július 9-től a jelenlegi helyén Vörös Csillag Filmszínházként, 1989-től Korda Sándor Filmszínház. A képeslap bal oldalán a háttérben a Római katolikus templom a Szent Péter és Pál-templom látható. 1812-1822 között épült klasszicista stílusban.

Postcards, Cinema, Church, Monument, Public institutions

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy római katolikus templom
tárgy katolikus templom
tárgy templom
tárgy filmszínház
tárgy mozi
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
közreműködő Tulok Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Túrkeve
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 15 x 10,1 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100418268a
azonosító 50100418268b
leltári szám/regisztrációs szám 50100418268