Nagy Ferenc

Emlékbeszéd

szöveg
minősített tartalom

Baumgarten Nándor (Budapest, 1873. május 29. – Budapest, 1935. május 29.) kereskedelmi jogász, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait Budapesten, továbbá Lipcsében és Berlinben végezte, majd ügyvédi irodát nyitott és a Jogállam című folyóiratot szerkesztette 1901-től kezdve. Később a Magyar Jogászegylet titkára lett s a kereskedelmi miniszter megbízása folytán az Amerikai Egyesült Államokba ment tanulmányútra 1904-ben, a következő évben pedig a kereskedelmi- és váltójog magántanára lett az egyetemen. 1914-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki ítélőbírónak. 1915-ben nyugállományú egyetemi tanár lett, 1921. pedig visszavonult a tanítástól. Nyugdíjba vonulása után gyárelnökként tevékenykedett. Két nagybátyja, Baumgarten Izidor (büntetőjogász) és Baumgarten Károly (kereskedelmi jogi bíró), is elismert jogász volt.

Emlékbeszéd Nagy Ferenc Munkásságáról, mely a Magyar Jogászegylet 1929. évi május 12-iki közgyűlésén hangzott el, Dr. Szászy Béla megnyitó- és zárszavával.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy jogtudósok
tárgy pályakép
tárgy emlékbeszédek
tárgy jogtudomány
tárgy kereskedelmi jog
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Baumgarten Nándor (1875-1936)
kiadó Franklin Társulat - A Magyar Jogászegylet Könyvkiadó Vállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1929
Jellemzők
hordozó papír
méret 43 p
méret 23 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B4/2546
leltári szám/regisztrációs szám 0434617