A bűnvádi perrendtartás zsebkönyve

szöveg
minősített tartalom

Edvi Illés Károly (Somogyszil, 1842. június 26. – Budapest, 1919. április 6.) jogi doktor, jog- és váltóügyvéd, királyi ügyész, az MTA levelező tagja (1895), Edvi Illés Pál unokaöccse. A jogi tanfolyamot 1864-ben végezte Budapesten; 1864-től 1867-ig mint jogtanító működött Szirákon gróf Degenfeld-Schonburg Lajos és József mellett. 1867-ben jogi doktori és ügyvédi oklevelet nyert; 1867-től 1871 végéig mint pest megyei alügyész a központban, majd a Szegedre delegált bíróságnál volt alkalmazva. 1872-től 1883-ig mint királyi ügyész a szegedi várban, Aradon, Budapesten és Pécsett működött. Részt vett a betyárvilág és az alföldi rablóbandák felszámolásában, Rózsa Sándor ügyében is ő volt az vád képviselője. 1883-ban látóképességének elvesztése miatt nyugalomba helyezték. Ezen súlyos csapás nem akadályozta őt meg ügyvédi és írói működésében és így ugyanazon évben a pécsi ügyvédi kamara tagja lett, és mint gyakorló ügyvéd 1885 június végéig kiválóan működött bűnügyekben. Azután Aradon folytatta az ügyvédkedést; 1888 végén a fővárosba költözött és ott nyitott ügyvédi irodát. Jogi írásai mellett több szépirodalmi művet is alkotott. 1889 és 1916 között a Budapesti Hírlapban állandó jelleggel jelentek meg cikkei büntetőjogi és közjogi témákban. 1918-ban királyi udvari tanácsosi címet kapott.

"A Bp. rendelkezéseinek újdonsága, nagy terjedelme és bonyolódott volta szükségessé teszi azok magyarázatát. E szükségnek kívántak eleget tenni alulírottak, midőn Balogh Jenő dr., kitűnő munkatársukkal a Bp. négy kötetre terjedő kommentárát megírták. Most e kis zsebkönyvét bocsátjuk a jogászközönség rendelkezésére, hogy ezzel a bűnvádi perrendtartást szakaszainak áttekinthető beosztása s rövid jegyzetekkel és utalásokkal való ellátása által könnyen kezelhetővé és mindenkinek hozzáférhetővé tegyük. Czélja e műnek nem a kommentár helyettesítése, hanem az, hogy adott esetben gyors és biztos tájékozást nvujtson az ügyvéd, bíró, ügyész, a közigazgatási hivatalnok s a rend- és csendőrség tagjai részére, kik azt hivatásuk teljesítése közben mindig maguknál tarthatják..."

Cím(ek), nyelv
van változata A bűnvádi perrendtartás zsebkönyve - 1903. 2. kiadás
van változata A bűnvádi perrendtartás zsebkönyve - 1906. 3. kiadás
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy büntető eljárásjog
tárgy büntető perrendtartás
tárgy büntető eljárás
tárgy jogszabályok
tárgy jogszabály-magyarázatok
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Dr. Edvi Illés Károly (1842-1919), Vargha Ferenc, szerzőtárs
kiadó Grill Károly Könyvkiadó Vállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1900
Jellemzők
hordozó papír
méret 483 p
méret 16 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár
leltári szám/regisztrációs szám OGYK jelzet: B5/86
leltári szám/regisztrációs szám 0421923