Karcag

kép
minősített tartalom

Ill. színes álló képeslap. Római katolikus templom. A katolikusok 1770-től települtek Karcagra. 1773-ban épült az első templomuk, mely a Piac téren (később Kossuth téren) állt. 1834-ben egy tűzvész következtében leégett a templom tetőzete. Ezt az egykori barokk épületet 1903-ban lebontották. A mostani templomot a Szent István sugárút és a Püspökladányi út sarkán 1901-ben szentelték fel Szent István tiszteletére. A templomépület tervezője Wind István volt. Az egyhajós, keresztházas, a nyolcszög három oldalával záródós szentélyű templom eklektikus stílusban épült. Homlokzata előtt magas, lesarkított gúlasíkos, órapárkányos torony áll. A torony sarkain, az osztópárkány felett lizénák fogják közre a toronyablakokat. A torony két oldalán látható hengeres lépcsőtornyokon keresztül közelíthető meg a karzat. A torony és a keresztház sarkait, illetve az oldalhomlokzatot támpillérek tartják. Az ablakok félköríves záródásúak. A templom bejárta félköríves, neoromán jellegű bélletes keretezésű, akárcsak a kerek ablak. Kiemelkedik a szószék és az oltárok, valamint a gótizáló díszítőfestés romantikus jellege.; Postai futás nélkül.;

Postcards, Church, Monuments

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Templomok, Műemlékek
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó k.n.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye h.n.
térbeli vonatkozás Karcag
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 15,1 x 10,4 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100417658a
azonosító 50100417658b
leltári szám/regisztrációs szám 50100417658