Kunhegyes – Üdvözlet Kunhegyesről

kép
minősített tartalom

Illusztrált, fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 3 kép látható 2 felső, egymás felé enyhén megdöntött fekvő kép és egy alsó fekvő kép formájában. Bal oldali felső kép: A városháza épülete az 1848-as emlékművel: Városháza: Az első községháza 1734-ben épült a református templom mellett a főtéren, mely „T” alakú fundamentumával, boltíves pincesorával, földszintes felépítményű szobáival, boltíves, árkádos tornácával, három nyeregtetős homlokfalával és oromzatával a korabeli barokk építészet igen szép emléke. 1961-től könyvtárként működik. 1978-1981 között teljesen felújításon esett át a műemlék jellegű épület. A könyvtár 1986-tól viseli a helyi születésű Zsigmond Ferenc irodalomtörténész nevét. A könyvtár pincéjében internet kávézó és ifjúsági Zeneklub működik. 1878-ban új városházát építettek a református templommal szemben. Az épület eklektikus terveit Pum József készítette, a kivitelezéssel Karlik János balassagyarmati és Koczka Géza budapesti építészt bízták meg. A főhomlokzat timpanonján 1991-ben helyezték el Kunhegyes címerét, mely Czobor Sándor szobrászművész alkotása.; 1848-as honvédemlékmű: A trianoni békediktátum után az Országzászló állítás országos mozgalmához Kunhegyes is csatakozott. 1937 novemberében avatták fel az Országzászlót az akkor községháza előtt, a települést átszelő út mentén. Az obeliszk tetején a Nagy-Magyarország térképét, alatta pedig a felirat: "Egy volt, Egy lesz!" volt látható. A 2. világháborút követően a kommunista berendezkedés idején eltávolították a Trianonra emlékeztető országzászlókat. A kunhegyesi emlékmű azonban másodlagos funkcióval fennmaradhatott. 1948-ban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma alkalmából tartott ünnepségsorozat keretében átalakították az egykori Országzászló posztamensét és a szabadságharc hősei emlékére avatta fel újra a település tanácsa és a centenáriumra alakult Országos 48-as Ifjúsági Bizottságba tömörült különféle helyi társadalmi csoportok, ifjúsági szervezetek és állami intézmények. A rendszerváltást követően újabb változtatás történt az emlékműn, amikor a Magyar Népköztársaság címerét lecserélték az új koronás címerre.; Jobb oldali felső kép: Rákóczi út részlet az egykori Járási Rendőrkapitányság épületével, ami a mai rendőrőrs, háttérben a református templommal: Református templom: A legrégebbi református egyház jegyzőkönyve már említést tesz arról, hogy 1640-ben Kunhegyesnek volt református temploma, egyháza, prédikátora és oskolamestere. A törökök kiűzése után csak 1698-ban kezdtek visszatelepedni, a következő éves hivatalos bejárás leírása szerint a kőtemplom még megvolt. Romladozásából Egerből hozatott kőművesek állították helyre. 1776-ban templomot építtettek a kunhegyesi reformátusok, mely a jelenlegi templom és a lelkészlak között volt. A ma is álló és az ország 2. legnagyobb református templomát 1827-1844 között építették klasszicista stílusban. Homályossy Ferenc tervei alapján Grizner József hevesi építész kezdte meg az akkor még egy tornyos templom megépítését. 1837-ben keresték fel az országos hírű Hild József pesti építészt, hogy a tervrajzokat átdolgozva kéttornyos templomot építsen a közösségnek. Streimelvogel Mihály egri építőmester készítette a két tornyot, a tetőzetet, valamint a templom belsejét és a karzatait. A főbejárat felett lévő ablak, a toronyablakok, a félkört alkotó felső ablakok, a tornyok tetőzete román stílust, a főbejárat mellett lévő ión féloszlopok, a belső dór oszlopok, a szószék körüli díszítések pedig reneszánsz stílust mutatnak. A 3 hajós csarnoktemplom 3 szintes mellékhajókkal és csehsüveg boltozatokkal rendelkezik, mely belülről kétemeletes, körülfutó karzatos. A templom orgonáját Docsekát József debreceni orgonaépítész készítette 1885-ben.; Alsó kép: Park: A park tervezője Kassai József. A parkkal szemben épült fel a Művelődési Központ 1964-ben.; Postai futás nélkül.;

Postcards, Town hall, Monuments, Obelisk, Church, Police, Park, Air photo

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Városházák, Műemlékek, Emlékművek, Obeliszkek, Templomok, Rendőrség, Parkok, Légifelvétel
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Művészeti Alkotások V.
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Kunhegyes
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Művészeti Alkotások V.
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100412077a
azonosító 50100412077b
leltári szám/regisztrációs szám 50100412077