PESTI HÍRLAP, számolócédula

kép
minősített tartalom

PESTI HÍRLAP fekete nyomatú reklám számolócédulája, a szépirodalmi munkatársak felsorolásával és a PESTI HÍRLAP fejlécével mindkét oldalon. Munkatársak többek között: Herczeg Ferenc, Rákosi Viktor, Porzsolt Kálmán, Hoitsy Pál, Mezei Ernő, Murai Károly, Kosztolányi Dezső, Bónyi Adorján, Szenes Béla, Szemere György, Drasche-Lázár Alfréd, Bartóky József, Benda Jenő, Márkus László, Szini Gyula, Lux Terka, Pakots József, Ujhelyi Nándor, Sas Ede, Pásztor József, Lőrinczy György, Vértessy Gyula, Nyári Andor, Lázár István, Szekula Jenő, Zsoldos László, Körmendy Viktor, Bokor Malvin, Kürthy György, Somlyó Zoltán, Péczely József, Szentgyörgyi Ferenc, Tárnai István... 1878-ban Légrády Károly indította el az első egyértelműen üzleti alapon álló, mérsékelten konzervatív tömeglapot, a Pesti Hírlapot (a negyediket ezen a néven). Tulajdonosa a Légrády Testvérek kiadóvállalat. Szerkesztői Csukássy József, Borostyáni Nándor, Kenedy Géza, Légrády Imre (Légrády Károly fia; Lenkey Gázával), Légrády Ottó (Imre testvére) 1919-ben, Benda Jenő, Berecz Lajos voltak. Viszonylag kevéssé ismert rovatvezetőket, ám a legnevesebb publicistákat és írókat (Mikszáth Kálmán, Tóth Béla, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Heltai Jenő) alkalmazta a Pesti Hírlap. Eleinte névtelenül vagy álnéven írták a cikkeket, majd a Budapesti Hírlappal való csatározás során kezdték szignálni írásaikat. Vezércikkírói Eötvös Károly, Hoffmann Pál, Lukács Béla és Pulszky Ferenc voltak. 1910-re a 60 ezres példányszámot, az első világháború alatt pedig egy-egy nap a félmilliós megjelenést is elérte. Ezt a sikert csak Az Est szárnyalta túl. Az 1920-as, 1930-as években a Pesti Hírlap jobban fizette újságíróit és szerkesztőit, mint a többi lap, így a korszak jeles íróit (Harsányi Zsolt, Márai Sándor, Hegedűs Lóránd, Herczeg Ferenc, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc) sikerült megnyernie. A második világháború alatt az újság egyre szürkébb lett, végül 1944. december 16-ától már nem jelent meg újabb száma. (adtplus.arcanum.hu/hu/collection/PestiHirlap/)

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy újság
tárgy reklám
tárgy számolócédula
tárgy napilap
tárgy kereskedelem-történet
Személyek, testületek
kiadó -
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye -
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1920-as évek
időbeli vonatkozás -
Jellemzők
hordozó papír
méret 12 x 6 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos MKVM
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MKVM
leltári szám/regisztrációs szám KD_1970_290_21_3
leltári szám/regisztrációs szám Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)