Információkérés személyekről

információk

szöveg

1954. 02.07-én Krajczár György, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese egy információkérő levélre küldött választ a Járási Osztálynak, melyben ismerteti Baráth Sándor sümegi lakos családi állapotát, rokonságát, vagyoni helyzetét, politikai hovatartozását és munkához való viszonyát. Felvételre javasolják. Ugyanezen a napon Kolos Károlyról is küldtek egy beszámolót: vagyoni helyzetét, családi állapotát, politikai hovatartozását, felvételét javasolják. 1954.07.19-én ismét kérvénnyel fordultak a sümegi községi tanács elnökéhez – Ányos Gyula csoportvezető személyében – hogy Kulcsár Máriáról információkat adjon át a Járási Tanácsnak. Meg is küldték postafordultával, hogy az adóhatóságnál dolgozik, de nyugdíjazásban van, vagyontalan, rokonai, baráti köre nincs. Gosztonyi Jenőről is küldtek egy ismertetőt, miszerint ő is jóra való ember. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyarország történelme
tárgy Sümeg történelme
tárgy Információkérés személyekről
tárgy Községi tanács végrehajtóbizottsága
tárgy Állami Darnay Múzeum hagyatéka
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Községi tanács végrehajtóbizottsága
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1954
Jellemzők
méret 652 kB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 7268.1482