A sümegi Városi Tanács jegyzőkönyvéből

szöveg

A dokumentum Sümeg város Tanácsának 1849. november 3-i jegyzőkönyvéből való. Két oldalon, gépelve. Báró Knezevich ezredes hivatalos levelét tárgyalták, melyben László Domonkos feljelentette a városi tanácsot a katonai beszállásolás miatt. Ezt a beszállásolást a kolostor sérelmezte. A város azzal védekezett, hogy mivel ostromállapot van, a katonaság szabadon rendelkezhet a szálláshelyekkel. A város részéről azt sérelmezték, hogy őket megkerülték, és nem helyben kerestek megoldást. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. A sümegi ferences templomot és kolostort Széchényi György veszprémi püspök (1648-58) alapította. Az első szerzetesek P. Sümegi Bonaventura és P. Szegedi István voltak, akik a várban laktak addig, amíg a kolostor elkészült. A rendházat a veszprémi püspök kezdeményezésére 1724-ben bővíteni kezdték, ekkor vált két emeletessé az épület. A tornyot 1743-ban építették, melyet 1816-ban a vihar ledöntött. 1774-ben nagyobb átalakítást végeztek a rendházon. Ekkor nyerte el mai formáját. 1809-ben 15 francia katona eltartásáról kellett gondoskodniuk a sümegi barátoknak. A kolostorban ekkor kórházat is nyitottak a testvérek felügyelete alatt. 1788-ban II. József a házat 16 atyával és 2 testvérrel megerősítette. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Magyar történelem
tárgy Sümeg története
tárgy szabadságharc
tárgy Báró Knezevich ezredes
tárgy László Domonkos
tárgy Városi Tanács, Sümeg
tárgy kolostor
tárgy Sümeg
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Városi Tanács, Sümeg
kiadó Városi Tanács
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sümeg
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1849-11-03
időbeli vonatkozás 1849.
Jellemzők
hordozó papír
méret 429 Kb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.1397