Javaslat múzeumszolgai állásra

szöveg

E dokumentum három levelet és egy adatlapot tartalmaz. Az első levél egy ajánlás, melyben múzeumszolgai állásra Balogh János rokkant katonát ajánlja a budapesti Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal az Állami Darnay Múzeumba Sümegre. Mellékeli hozzá a második oldalon található adatlapot Balogh János adataival. A második levelet a Hivatal Császárfürdői Intézete küldte Darnay Kálmánnak, melyben kéri az elfogadó nyilatkozat mielőbbi megküldését számukra. A harmadik levélben, pedig közlik, hogy Balogh János nem fogadta el az állást anyagi okokra hivatkozva. 1915–1916-ban már léteztek olyan szervezetek, amelyek az invalidusok (azaz a harctéri szolgálatra alkalmatlan katonák) ügyével foglalkoztak: a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság, illetve a Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal. Létrehozásukat a rokkantak különösen nagy száma indokolta, ugyanis 1915 áprilisában már 20 ezer hadisérültet tartottak nyilván, akik közül béna 12 ezer, csonka hatezer volt. Ennek a két hivatalnak az ügyeit vette át 1917 márciusában a rendeletileg létrehozott Országos Hadigondozó Hivatal. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi vár, püspöki palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal
tárgy Balogh János
tárgy múzeumszolgai állás
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal
kiadó Magyar Királyi Rokkantügyi Hivatal
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1916.
Jellemzők
hordozó papír
méret 10,1 Mb
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.191-194