Válasz Hertelendy Zsigmond kérelmére

kép

Hertelendy Zsigmond állami elemi népiskolai tanító megkezdte munkáját a sümegi Állami Darnay Múzeumban. Levélben kereste fel a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségét, melyben kérelmezte múzeumi beosztásának véglegesítését. Erre a kérelemre válaszolt ebben a gépelt levélben Bibó István miniszteri biztos a főfelügyelőség részéről. Bibó István (1877–1935) etnológus, filozófus, könyvtáros, miniszteri tanácsos volt. Bibó István (1911–1979) politikai gondolkodó, államminiszter apja. Szülei dr. Bibó István és Talányi Anna. A budapesti tudományegyetemen doktorált 1909-ben, majd 1910-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1920-ban szervezte meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletét, 1922-től 1924-ig pedig országos felügyelője volt az iskolán kívüli népművelésnek. 1924-től haláláig töltötte be a szegedi Egyetemi Könyvtár igazgatói posztját. 1921 és 1924 között Budapesten szerkesztette a Néprajzi Társaság Társadalomtudomány című folyóiratát, majd 1929–től 1933-ig Szegeden a Népünk és Nyelvünk című folyóiratot. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége 1897-ben kapta meg a működési engedélyét. Céljuk a tudományos és művészeti gyűjtemények gyarapítása országszerte. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Sümeg
tárgy Állami Darnay Múzeum
tárgy Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
tárgy múzeumtörténet
tárgy Bibó István
tárgy miniszteri biztos
tárgy Hertelendy Zsigmond
tárgy tanító
tárgy Darnay Kálmán
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Bibó István
kiadó Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
dátum 1922-07-28
időbeli vonatkozás 1922.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21 x 34 cm
kép színe monokróm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 72.68.326