Játék berendezési tárgy (falikút)

Gyermekjáték: Babakonyha 1943-ból

kép
minősített tartalom

Az 1943-ban készült babakonyha egyik eleme. Karácsonyi ajándék. Minden megtalálható benne, ami egy jól berendezett konyhában kell hogy legyen. A konyhaszekrényben elhelyezett üveg és porcelán edények vásárolt áruk. A fém edények, eszközök sárgarézből zománcfestéssel készültek. Ugyancsak sárgarézből készült a tűzhely, (sparhelt), amely a tervek szerint később spirituszkockával fűthető lett volna. Ez már nem valósult meg a háború miatt. Említést érdemel a működő betétes ajtó réz kilinccsel, valamint a falikút pici csappal. Művészi értékűek a konyhaszekrényen elhelyezett sárgaréz eszközök: mérleg súlyokkal, kávédaráló, forgatható karral és kihúzható fiókkal, szenes vasaló, amely kinyitható és kallantyúval visszacsukható, mozsár törővel és habverő üst. A konyha mellett eredetileg mosókonyha volt berendezve. Teknő: súrolókefével (elkallódott) és bordás mosólemezzel (wassbord), dézsa, mángorló, vasalódeszka, üstház üsttel (jelenleg Svájcban van.) Késöbb 1966 körül ez a modernizálás során fürdőszoba lett. Ekkor került bele a szintén Keonch Ferenc által készített fürdőhenger (vörösrézből), mosdókagyló dugós lefolyóval (papírmasé), a porcelán WC-kagyló, a zománcozott lábas kád, a fel-le húzható ruhaszárító (fregoli). Oldalt látható polc a kamra. Ezen gipsz ételek voltak, amik a sok játék során eltörtek, helyettük folyamatosan vásároltak hozzá mindig más-más "ételt, befőttet", kosarakat. Az igazi élményt nyújtó alap, a konyha mindig megújult az elmúlt több mint 70 év során.

A babakonyha jobb falához két csavarral rögzített, zománcozott vaslemezből forrasztással készített falikút. Az ajtótól jobbra található. Hátlapja függőleges, ahhoz félgömb alakú medence van forrasztva. Külseje piros, belseje fehér. A csap rézből készült, karja forgatható.

The drinking fountain is an element of the toy kitchen made in 1943 by Ferenc Keonch. It was a Christmas present. It includes everything that a well-equipped kitchen needs. The glass- and chinaware in the cupboard were purchased. The metal tableware and the cooking-stove were made of enamelled brass. There were brass tools on the cupboard: scales, coffee-grinder, iron, mortar and whisk-kettle. Originally, there was a washing kitchen next to the kitchen with a trough, a tub, a washing board, a mangle, an ironing-board and a cauldron. Later around 1966, it became a bathroom by modernisation. It was completed with a basin, a toilet, a bath tub and a clothes-horse. There is a shelf for pantry, where plaster foods are kept. The kitchen that provided real entertainment was always renewed during the past 70 years.

The drinking fountain was made of enamelled sheet-iron. It has a small copper tap and a hemispheric sink. It is red outside and white inside.

Cím(ek), nyelv
része Babakonyha 2012.44.1, 213742
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy gyermekjáték
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Keonch Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Solymár
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szentendre
időbeli vonatkozás 1943
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret M: 10, Sz: 6
méret medence magassága: 3 cm
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Szabadtéri Néprajzi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Szabadtéri Néprajzi Múzeum Műtárgy Gyűjtemény
leltári szám/regisztrációs szám 2012.44.1.2.