Dr. Szántó Endre munkaszolgálatos naplója

Az 1939. évi II. törvény 230. törvénycikkelye rendelkezett a közérdekű munkaszolgálatról, mely előírta a kötelezettséget minden katonai szolgálatra alkalmatlan, huszonnegyedik életévét betöltött magyar állampolgárságú férfi lakosnak. A katonai keretek között végrehajtott kiképzést munkatáborokban kellett letölteni a törvény által meghatározott személyeknek, a szolgálat időtartamát évi három hónapban határozták meg. Az első munkaszolgálatos századok 1939 júliusában kezdték meg munkájukat, így 1940 nyarának végére már az is kiderült, hogy az alkalmatlanságot nem fizikai-egészségi vonatkozásban értelmezte a törvényalkotó, hanem a származás és politikai megbízhatóság alapján. A rendeletet így nehéz másként értelmezni, mint a zsidótörvények kiegészítéseként.

Az érintettek rendszerint néhány hetes alaki kiképzést kaptak, majd utakat, vasútvonalakat, hidakat és egyéb honvédségi rendeltetésű objektumok építését és javítását bízták rájuk. Az alsódabasi munkatábor létrehozásának szükségességét Észak-Erdély visszacsatolása és az ezzel járó megnövekedett honvédségi feladatok indokolták.

Dr. Szántó Endrét 1940 szeptemberében hívták be és 1940. december 20-án szerelt le. A naplói mellett forrásértékűek a fotók, melyeket a szolgálat alatt folyamatosan készített. A VII. század orvosa 1940. szeptember 7-én kezdte írni feljegyzéseit, amellyel párhuzamosan Kodak fényképezőgépével fotókat is készített. Fényképein nemcsak a bajtársai, hanem tisztek és az útjukba kerülő helyszínek is megtalálhatóak.
Leírása szerint a tábor működése kezdetben Alsódabas, Felsődabas, valamint Gyón községekre terjedt ki. A munkaszolgálatosok körlete a felsődabasi Andrássy utcában volt. Rendszerint kiürített, málladozó falú gazdasági helyiségekben kellett tartózkodniuk, fekhelyül földre terített szalma szolgált.

Borsóválogatás

Munkaszolgálatosok borsót válogatnak egy hosszú asztalnál az udvaron=

A naplóból az is kiderül, hogy előfordult, hogy egyes századok bevonultatása annyira előkészítetlen volt, hogy a munkaszolgálatosok a szabad ég alatt éjszakáztak. Jellemzően reggel ötkor keltek, a reggeli nyomasztó sorakozót és létszámellenőrzést követően a nap nagy részét a gyakorlótéren töltötték. A napi program visszatérő eleme a szárazborsó-tisztítás volt, melyet az alsódabasi úri kaszinó udvarán végeztek. Ekkor még postát kaphattak és küldhettek, újságokhoz is hozzájutottak, és a fényképek tanúsága szerint a doktor édesanyja és nővére is gyakori vendég volt itt, tehát látogatókat is fogadhattak. Ugyanakkor a méltatlan szidások és büntetések, a bizonytalanság okozta rosszkedv tovább fokozta kirekesztettség érzésüket. A fiatal szanatóriumi orvos papírra vetett soraiból jól látszik, hogy gyakran eltöprengett helyzetén. Miért kell itt lennie, mi történik vele, a családjával, de ami még inkább aggasztotta, hogy mikor lesz vége ennek az értelmetlen szolgálatnak?

„Sorstársak ezek és nem a betegeim”

163042.jpgÉszak-Erdély visszacsatolása után a munkaszolgálatosok helyzete rosszabbra fordult. Erről a szakaszról számol be a naplója második fele. A káosz uralta századot, melybe Szántó doktort is besorozták, végül vonattal Máramaros vidékére szállították, hogy Borsa mellett a Priszlop tetején földmunkát végezzenek. Már megérkezésükkor majdnem tragédia történt, mert az orvosi ládája leesett a kocsiról, szerencsére műszerei és a fiolák is épségben túlélték a zuhanást, de a felismerésig, hogy gyógyszerek és saját műszerei nélkül kell ilyen zord helyen gyógyítania, meglehetősen idegtépő felfelfedezés volt.
A ritka hegyi levegő, az embertelen hideg és az egyre fogyó utánpótlás jellemezte az itt eltöltött időszakot. A szálláshelyül szolgáló kalyiba igen messze volt még a korábbi lakhelyül szolgáló istállótól is. A hiány általánossá vált, nemcsak eszközöket és élelmet; a naplóíráshoz szükséges papírt vagy petróleumot volt nehéz beszerezni, a tisztálkodási lehetőségek sem voltak adottak. Az embertelen körülmények között gyógyító orvosnak gyakran lelkiismereti problémát jelentett, hogy a gyengélkedőre kerülés sokszor létkérdés volt a társainak, írja is: „Ha vkit egészségesnek találok az azon búsul.” A szimulánsok és a valóban betegek között nehéz volt különbséget tenni, hiszen a sztetoszkóppal vizsgáló orvosoknak belgyógyászati vizsgálatokra nem volt lehetőségük, ugyanakkor a vizes szalmán éjszakázó, kemény mínusz fokokban dolgozók közül igen kevés ember volt makkegészséges.

Minden törekvésem az, hogy már most, mikor benne vagyok, az egészet minél gyorsabban emlékké alakítsam.”

A napló harmadik részében vall először annak írója arról, hogy miért is vállalkozott a szolgálata alatt a vele történtek lejegyzésére: „Így feljegyzéseim folytathatom, melynek jelentősége számomra nemcsak abban van, hogy maradéktalanul lejegyezhetem minden nap történetét és így semmi apró részletről nem fogok megfeledkezni, hanem egyhangú életemben, melyet legfeljebb a posta tesz helyenként 1-2-szer változatossá, szórakozást is jelent.”

162991.jpg1940. nov. 18-i időponttal kezdődő fejezetből az is kiderül, hogy ekkor már semmi másra nem vágytak az elcsigázott emberek, csakhogy végre hazatérhessenek. Vágyuk nem volt alaptalan, hiszen a munkát, amiért odarendelték őket, elvégezték. A hír, hogy előreláthatólag december 20-án szerelhetnek le, mindenkit letaglózott. A következő napok várakozással teltek, eközben a Miklós napot is megünnepeltették velük, megemlékezvén a kormányzóról, a honvédség atyjáról. Végül december 9-én reggel érkezett a parancs, hogy indulhatnak Borsára, a legközelebbi településre, de még december 17-ig itt maradtak, csak ezután indult útnak a már leszerelt század.

A három füzetben fennmaradt feljegyzéseket Dr. Szántó Endre családja – Szántó Marianne, Szántó Ervin és Szántó István – tette közzé. A kisegítő munkaszolgálattal kapcsolatos dokumentumok közzétételét Lévai Jenő, Karsai Elek, a Holocaust Füzetek (Magyar Auschwitz Alapítvány-Holocaust Dokumentációs Központ), Ságvári Ágnes indították el.

Forrás:

DrSzántó Endre munkaszolgálatos naplójaSzántó I., Budapest2009.

https://www.or-zse.hu

https://www.facebook.com/Holokauszt

Ajánló

További tematikus virtuális kiállításaink