Kis debreceni tükör; A Gondy-Egey album

A magyar fotográfia napja alkalmából a XIX. század legendás debreceni fényképész párosának, Gondy Károlynak és Egey Istvánnak fényképeiből szemezgettünk. Az utánrendelő könyv közel 40 ezer képet őrzött meg, ezek közül majdnem 2 ezer adatbázisunkban is elérhető. Az album anyaga nemcsak társadalmi korrajz, hanem a XIX. századi Debrecen is megelevenedik, színésznők és nemesek portréi mellett az elmaradhatatlan családi fotók közül is válogattunk.

A nagy fényképész műtermek virágkora a századforduló idejére esik, szinte minden magára valamit is adó városban működik egy fényírda, nemcsak Debrecenben, hanem Hódmezővásárhelyen, ahol Plohn József, Szegeden a Brenner testvérek, Temesváron pedig Kossak József műterme működött. A debreceni Gondy-Egey páros munkássága azért is különleges, mert albumuk, amely tulajdonképpen egy utánrendelő könyv, fennmaradt, és így a debreceni Déri Múzeum 1923-ban megvásárolhatta azt. Mivel a fényképészek nagyon felkapott művészek voltak, a korabeli Debrecen csaknem teljes lakossága megfordult itt.

Mi, Isten kegyelméből debreceniek

Piac Debrecenben XIX. század - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, CC BY-NC-NDA 19. századi Debrecent jellemzően idegenek leírásából ismerjük, például a szabadságharc idején kényszerű szabadságukat a városban átvészelők memoárjaiból, akik számára különlegesnek tűnt a város atmoszférája és a cívis öntudat, az annyira magunkénak érezzük városunkat érzés, hogy semmiben nem hiszünk, ami városunk falain kívül születik. Ezeket a visszaemlékezéseket, melyek jelentősen megszépítik ezt a korszakot, érdemes fenntartásokkal kezelnünk, ugyanakkor ez az öntudat, ami hagyománytartó életformájával, zárt közösségével egyfajta bástyája is volt a Habsburg ellenállásnak.
Ebbe a városba érkezik Gondy Károly feltehetően 1863-ban, és nemsokára segéd lesz egy műteremben. A debreceni szokásokat még nem teljesen ismerő, be nem illeszkedett idegen: német ruhában jár, a pesti divatnak megfelelően, hiszen Pesten „németnek" kellett lennie, hogy ne legyen feltűnő, Debrecenben pont emiatt tűnik ki. Gondy Pesten született 1836-ban, édesanyja előkelő hölgy, édesapjáról nem sokat tudunk, fattyúként anyakönyvezik, iskoláit is Pesten végzi, bár ő előszeretettel nevezi magát mérnöknek, az igazság az, hogy hazánkban 1853 után húsz évig semmilyen intézet nem adhatott ki mérnöki oklevelet. Az biztos, hogy érdeklődése igen korán a természettudományok felé fordult, Ipartanodába járt, ugyanakkor rajzolni is szeretett és a művészetek iránt is fogékony volt.

Jóna Dániel - Déri Múzeum, CC BY-NC-NDMeghatározó élményekkel szolgáló Pesten töltött gyermekkora állandó emlegetése mellett, talán a németség vádját kompenzálandó, soha nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy igazi otthonát Debrecenben találta meg, ennek ellenére 45 éves már, és csaknem húsz éve Debrecenben él, amikor 1881-ben nősülésre szánja el magát.  A feleségének választott leány személye, családja a tekintélyes Jóna család egyaránt érdekes, mert e körülmények együttesen jól példázzák Gondy választásának tudatosságát és kényszerűségét. A menyasszony, Jóna Róza, aki a házassággal szerzi vissza tisztességét - már állapotos a frigy megkötése előtt-  a család tekintélyes és megbecsült tagja a cívis városnak. Hogy ez mennyire fontos a korszakban, azt jól példázza, hogy a fényképész számára debrecenivé válni egy feladat. Gondy egy debreceni fejével akar gondolkodni és szemével látni, a lapokban közzétett írásaiban ezt a szemléletmódot is képviselni. Hiába büszke ugyanis ő arra, hogy Debrecen lakosa, ha nem lehet a polgára.

A fényirda

Nendtwichné fia kutyával -Déri Múzeum, CC BY-NC-NDA műhely hamar népszerűségre tesz szert, amelyet nem utolsósorban annak is köszönhet, hogy Gondyéké volt az egyetlen működő fényirda a városban, de természetesen a technikai újításokat sem szabad elfelejtenünk. Gondy Károly pályáját is sok ilyen „találmány" kíséri, például a fény beesési szögének szabályozásához fűződő újítás. A fényképészek ebben az időben csak a technikai ismereteik révén versenyezhettek egymással, hiszen gyakorlatilag ugyanolyan fényképeket állítottak elő, ezért válhattak népszerűvé a színezett képek, a chromotípiák, a tablók, az albumok, a nagyítások és a művészi retusálás, amely Gondy szerint igazi művésszé teszi a fényképészeket.

Halhatatlan képek

Egész életében arra törekedett  hogy a közjót szolgálja - de legalábbis a cívis javát. Sajnos bármennyire is igyekezett, nem lett belőle városi nagyúr: ha nem írt, ha nem csinált tűzijátékot, nem beszéltek róla, nem választották meg képviselőjüknek, nem hívták a bálokra, elnökségekbe, akkor is amikor fényképezni hívták, mint Gondy-Egey jelentek meg az eseményeken. Társáról Egey Istvánról még kevesebbet tudunk, 8 évvel idősebb Gondynál, honvédként részt vett a szabadságharcban. Meglett házasember, amikor megismerkednek, bár bizonytalan mikor kezdenek közösen dolgozni. 1865. július 30-án bukkan fel a Gondy-Egey műterem egy reklám-hírben a Hortobágy lapjain. Bármennyire is óhajtotta a halhatatlanságot, úgy érezte, hogy az utókor számára elveszett, nem lesz miért őt emlegetni. Mekkorát tévedett! Képein nemcsak a némiképp mesterkélten pózoló, legszebb ruhába öltözött családokat, polgárokat, gyermekeket és kutyusokat láthatunk, hanem a fényképészt magát is.

Forrás:
Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008) 


Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!