Mint a Duna hossza… - hajzattörténeti érdekességek

Az emberi hajkorona megkerülhetetlen része a kultúrtörténetnek. A férfiak a történelem folyamán általában valamilyen divathullám hatására formálták hajukat és arcszőrzetüket, követték az aktuális uralkodót – de előfordult, hogy lázadásból vagy kényszerből hordtak bizonyos fazont. A nőknél a divat vagy a lázadás mellett – főként a népi kultúrákban – a hajviselet mindig valamit jelzett: kort, családi állapotot. Viselése és ábrázolása örök érvényű szimbólum: az életerő, az egészség jelképe, ill. hatalomjelző és önkifejezési eszköz.

bierbauer_margit_167878.jpg

Az ókortól kezdve fontos szerepe van a hajnak. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az ókori egyiptomi uralkodónő, Kleopátra hajviselete máig népszerű – tehát több, mint kétezer évig a köztudatban maradt. Már ekkor használták a fésűt, hajpántot, borotvát, divat volt a hajfestés. Utóbbira főként növényi kivonatokat; vörös, kék vagy fekete pigmenteket, ezen belül sáfrányt, hennát, csergubacsot vagy indigót alkalmaztak, ill. mérgező anyagok is előfordultak a kozmetikumok között, mint például az ólom-szulfid. Érdekesség, hogy az 1920-as években pedig az ókori sumér női hajviseletre emlékeztető hullámos frizurák hódítottak újra, pl. hasonló a Marcell hullám.

Általában a történelemben az uralkodók diktálták a divatot. Egyik legszembeötlőbb példája ennek Nagy Sándor, aki férfi alattvalói körében terjesztette el a rövid haj és a borotvált arcszőrzet hagyományát, a mítosz szerint azért, hogy harc közben az ellenség ne kapaszkodjon bele a lobogó ékességbe. XIV. Lajos is korának divatdiktátora volt, pl. parókaviselésben – fiatalkori dús haját helyettesítette póthajjal. A férfiak nagy részét érinti a kopaszodás természetes folyamata, és többségük nehezen viseli, mikor öröklött, hormonális hatásra elkezdi elveszíteni hajkoronáját. Sokszor a fiatalság elvesztésének gondolatával társul, ezért különböző praktikákkal próbálják elfedni a valóságot, pl. a haj előrefésülése. Ennek a viseletnek egyik leghíresebb képviselője Julius Caesar.

Fonott kontyos lány (1870 körül) - Városi Képtár-Deák Gyűjtemény, CC BY-NC-ND

A női haj hiánya nagyobb probléma: kihullása betegség jele lehet. Rövidre nyírása megszégyenítés volt, a 19-20. századtól pedig a női önállósulás egyik megnyilvánulása – utóbbira példa Szendrey Júlia. Előfordult, hogy a haj felületének egy részét szándékosan csökkentették: a reneszánsz idején a magas homlok divatja hódított, ekkor a nők kitépdesték vagy leborotválták a homlok fölötti hajrészt – ellentétben például az ókori görög lányokkal, asszonyokkal, akik takarták homlokukat a kontyba rakott haj megemelésével és előrecsúsztatásával, ez volt az ún. Lampadiosz konty. Az újkorban a minél dúsabb hajat tartották szépnek, gyakran emelték meg, tornyozták föl és helyettesítették póthajjal – ez utóbbi a rokokó divatban emelkedett már-már művészi szintre, és amelynek egyik divatikonja Marie Antoinette volt. Napjainkban érdekes jelenség, mikor a nők tudatosan vagy tudat alatt, életmódváltás hatására vágatják le hajukat – szimbolikusan otthagyva a régit, és egyben megújulva ezzel a gesztussal.

Az egészséges haj vonzóvá teszi viselőjét, a 21. századi nyugati kultúrában különösen a hosszú hajú nőket találják szépnek a férfiak – ezen belül is előnyt élveznek a szőkék. E sztereotípiának van némi valóságalapja, viszont tény, hogy térben és időben a hajszínek divatja eltérő. Európában, az USA-ban, Ausztráliában és Új-Guineában a barna hajszín a leggyakoribb. Az első emberek fekete hajúak voltak, és Európából nézve furcsának tűnhet, de még mindig ez a leggyakoribb hajszín, a világ népességének 70%-a fekete hajú – az europidok között a fekete a nagyon sötét barnát jelenti. A legritkább a szőke, a világ népességének 2%-a. Főként Észak- és Kelet-Európa lakosságánál fordul elő – álhírek jósolják, hogy az utolsó természetes szőke hajszínű ember 200 év múlva fog megszületni, Finnországban. A vörös hajszín a szőkéhez hasonlóan ritka, azonban a skót népesség körében gyakori, 13%-uk vörös hajjal bír.

gyongyos_konty_216157.jpg

Magyarországon, a paraszti kultúrában a hajnak a ruhaviseletekhez hasonlóan fontos, szimbolikus szerep jutott. Egyrészt a rontás, a szerelmi varázslás eszköze volt: úgy tartották, hogy mivel a haj az ember része, ezért az ember helyett a hajával végrehajtott cselekedetek hatottak a tulajdonosra magára. Másrészt a leányok és asszonyok hajviselete jelezte azok korát, családi állapotát, vagy az ún. kivetkőzést, az adott vidékre jellemző öltözködés, viselet elhagyását. A leányok fedetlen fővel jártak, hosszú, egy vagy több ágba font hajukba pántlikát kötöttek. A leányok viselhették csak a pártát – innen a mondás, ha valaki nem ment férjhez, akkor „pártában maradt”. A menyasszony esküvője napján koszorúval ékesítette haját: régebben valódi, élővirágos koszorúval, majd viaszvirágos koszorúval. Több napos lakodalom alkalmával a menyasszonyt felkontyolták, miután férjével elhálták a házasságot. Rövidebb lakodalom esetén éjfél után kapta meg az asszonyi kontyot. A férjtől a menyegzőre kapott kontyvasat egész életében hordta a hitves, ezzel is temették el élete végén. A férjezett asszonyok az esküvő után főkötőt hordtak.

A hajviseletek egyetemes történetében az 1930-as években fordulópont következett be: a film térhódításával a filmsztárok, főként a hollywoodi dívák váltak példaképpé – a harmincas években Marlene Dietrich, a negyvenes években Ava Gardner, az ötvenes években Marilyn Monroe vagy Audrey Hepburn. Felgyorsultak a trendek, évtizedenként más hajzat jött divatba. Az 1960-as években a Vidal Sassoon által kitalált bubi, amelyet azóta is Sassoon-frizurának hív a köznyelv. Forradalmiságát az adta, hogy egy egyszerű, praktikus, rövid hajviselet volt, formázása nem igényelt semmilyen procedúrát, a dolgozó nő viselete volt. Leghíresebb bubifrizurás példaképek Twiggy vagy Mia Farrow.

kun_edit_248034.jpg

A hetvenes években ismét divat a hosszú haj, mint például a Charlie angyalai-fazon. Emellett az ekkor világméretűvé vált hippimozgalom követőinek egyik legfontosabb közös jellemzője, amellyel különállásukat, lázadásukat fejezték ki. Talán ez volt az utolsó mozgalom, mikor társadalmi kohéziós erő volt a haj. Később, a punk tarajat és a rasztát számos esetben divatból hordták, ill. önkifejezési célból: szubkultúrához tartozást jelezve vagy feltűnést keltve. A nyolcvanas években pedig a göndör hódított; a harmincas generáció halvány emléket őrizhet az édesanyák dauerolt frizurájáról. Maradandó emlék lehet az édesapák Bundesliga fazonja is – ekkor kezdődött a máig tartó focista-hajkreációk másolása. A kilencvenes évek eklektikussága – oldalcopf, kreppelt tincsek, fonatok, a Rachel-frizura, az élénk színű hajgumik, csatok – után mára elértük az egyéni ízlés szabadságának idejét, a formák és színek lehetőségei végtelenek.

TEJ

Forrás: Hajunk, nyakunk és tekervényei – KönyvTÁRlat, Tátrai Zsuzsanna, néprajzkutató előadása az Országos Széchényi Könyvtárban

Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!