Jászapáti - Római katolikus plébániatemplom parkrészlettel
Képeslap
Jászapáti - Római katolikus plébániatemplom parkrészlettel. Színes fekvő képeslap. A képet körben fehér szegély övezi. Számos átalakítás után nagy, kéttornyú templom áll a Szent István parkban már közel 700 éve. Egy 1391-es határjárási okmány már említést tesz Szűz Mária tiszteletére építtetett kőtemplomról. A templom hossza akkoriban 16,8 méter, szélessége 13,3 méter volt, az írások mint díszes templomot említik. A mai templom tornyok körüli oldalrésze még az ősrégi templomból való, mert ezt sohasem bontották el, csak hozzátoldtak két ízben az eredeti templom falához. 1493-ban Horvát Lukács kapitány a templom keleti sarkára egy hatalmas tornyot építtetett, melynek alapzata 10 méter magasságig ma is áll. 1743-ban elkezdték a templomot meghosszabbítani, 1759-re sikerült befejezni a munkálatokat, melynek végeredménye egy 37,6 méter hosszú és szentéllyel rendelkező templom lett. Az 1800-as évek elején ez az átalakítás is kevésnek bizonyult, ezért 1805-ben a gyöngyösi Rabl Károly építész által kidolgozott kereszt alakú tervrajz alapján kezdődött el az újabb átépítés. A munkálatok során a szentélyt lebontották, építettek egy hatalmas kereszthajót és egy másik szentélyt, a falakat mindenütt 3 méterrel feljebb emelték. A szentély mindkét oldalához egy-egy tágas sekrestye lett építve. 1833-ban a régi torony életveszélyes állapotba került, ezért, hogy megerősítsék, a templom homlokzatát 7,5 méterrel magasabbra emelték, lent pedig támoszlopokkal erősítették. Ezekkel az átalakításokkal a Kisboldogasszony-templom lett az egri érsekség második legnagyobb területű temploma. Postai futás nem igazolható. Bélyegző lenyomata nem látszik, de a bélyeg láthatóan eltávolításra került, a címzés és a képeslap szövege kiradírozva.
Postcards, Church, Statue, Monument, Square
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | képeslap |
tárgy | levelező-lap |
tárgy | városkép |
tárgy | utcakép |
tárgy | utcarészelt |
tárgy | római katolikus templom |
tárgy | templom |
tárgy | katolikus templom |
tárgy | plébániatemplom |
tárgy | tér |
tárgy | park |
tárgy | szobor |
tárgy | postatiszta |
célközönség | általános |
Személyek, testületek | |
kiadó | Kocka Andor könyv és papírkereskedés |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
kiadás/létrehozás helye | Jászapáti |
térbeli vonatkozás | Jászapáti |
Jellemzők | |
hordozó | papír |
méret | 14,1 x 8,8 cm |
kép színe | fekete-fehér |
formátum | jpeg |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény |
hozzáférési jogok | Ingyenes hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
azonosító | 50100419491a |
azonosító | 50100419491b |
leltári szám/regisztrációs szám | 50100419491 |