MaNDAMagyar Nemzeti Digitális Archívum

„Hétre ma várom a Nemzetinél ott, ahol a 6-os megáll, Szemben az EMKE cigánya zenél…” Az alábbi részlet, mely Békeffi István és Lajtai Lajos operettjében csendül fel talán a legismertebb említése a helyszínnek. Az EMKE fogalom volt, néhány évtizede még olyan tájékozódási pont, mint amilyen a Moszkva tér. Persze a betűszó elsősorban kávéházként élt a pestiek emlékezetében. Hogy honnan jött az elnevezés, és kinek köszönhetjük létrejöttét, legfrissebb vendéglátástörténeti válogatásunkból kiderül.

Napjainkban a külön iparággá alakult csecsemőgondozási eszközök megkönnyítik (vagy olykor megnehezítik) a szülők életét. Pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt azonban ezeknek töredéke állt csak rendelkezésre. A sok esetben gyermeknek sem komfortos és veszélyeket rejtő tárgyakat leváltották a kicsik számára biztonságos és kényelmes eszközök, sőt ma már rengeteg a felesleges holmi. Kiállításunkban taglaljuk a legfőbb csecsemő- és kisgyermekgondozást segítő felszereléseket – többek között a bölcsőt, az ülcsiket, a járókát, az etetőpalackot – a magyar népi kultúrában és történelemben.

Ybl Miklós a 19. század legnagyobb hatású hazai építész mestere, aki már ifjú korától kitűnt tehetségével. Elismert építészként pedig kortársai között emelkedett ki rendkívüli munkabírásával, irodájában nem csupán vezetőként dolgozott, hanem a tervezés csaknem valamennyi fázisát maga végezte, vagy legalábbis felügyelte. Az Ybl-életmű műfaji gazdagsága jól mutatja milyen sokszínű alkotó volt, pesti bérházaktól az Operaház épületén át, a nagyszabású Várkert Bazár komplexumig munkásságának java ma is meghatározza a főváros arculatát. Legfrissebb válogatásunkban életműve előtt tisztelgünk.

Télen az egyik legpraktikusabb ruházati kiegészítő a kendő, amelyet sálként nyakra tekerve is hordhatunk, illetve vállunkra vetve, hátunkat takarva vagy fejünket beborítva vele szintén viselhetünk. A magyar népviseletben is kiemelt szerepe van a kendőknek, amelyeket tájegységenként változatos, olykor kifejezetten bonyolult variációkban kötöttek a fejre, nyakra, vállra. Mintázatuk, színük és anyaguk is széles skálájú változatosságot mutat attól függően, hogy hétköznapi vagy ünnepi viseletnek szánták.

A hazánkban élt Hildek Csehországból származtak, a család szinte valamennyi férfi tagja jeleskedett az építőmesterség terén, de kétségtelen, hogy a legismertebb Hild József lett, aki tervezett épületeivel meghatározta a reformkori Pest arculatát, kár, hogy sokukban már nem gyönyörködhetünk. Édesapja korai halálával édesanyja örökölte apja mesterjogát, a fiatal Hild hivatalosan Hild Klára pallérosaként működött. Hogy milyen elfoglalt volt, jól mutatta, hogy mesterremekét csak huszonhét évvel később mutatta volna be – bár addigra a merev céhes szabályzás is enyhült –, végül életművére hivatkozva 1843-ban megkapta a mesterjogot. Ekkor már olyan épületek öregbítették nevét, mint a ma is álló Tänzer-ház, vagy a Lloyd-palota. Ezen a héten életművének legjelentősebb alkotásai elevenednek meg.