Jászapáti - Római katolikus templom

kép

Jászapáti - Római katolikus templom Dátum: [é.n.] Fotó: Révai Dezső Megjelenés: Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata [é.n.] Megjegyzések: Ill. fekete-fehér álló képeslap. Számos átalakítás után nagy, kéttornyú templom áll a Szent István parkban már közel 700 éve. Egy 1391-es határjárási okmány már említést tesz Szűz Mária tiszteletére építtetett kőtemplomról. A templom hossza akkoriban 16,8 méter, szélessége 13,3 méter volt, az írások mint díszes templomot említik. A mai templom tornyok körüli oldalrésze még az ősrégi templomból való, mert ezt sohasem bontották el, csak hozzátoldtak két ízben az eredeti templom falához. 1493-ban Horvát Lukács kapitány a templom keleti sarkára egy hatalmas tornyot építtetett, melynek alapzata 10 méter magasságig ma is áll. 1743-ban elkezdték a templomot meghosszabbítani, 1759-re sikerült befejezni a munkálatokat, melynek végeredménye egy 37,6 méter hosszú és szentéllyel rendelkező templom lett. Az 1800-as évek elején ez az átalakítás is kevésnek bizonyult, ezért 1805-ben a gyöngyösi Rabl Károly építész által kidolgozott kereszt alakú tervrajz alapján kezdődött el az újabb átépítés. A munkálatok során a szentélyt lebontották, építettek egy hatalmas kereszthajót és egy másik szentélyt, a falakat mindenütt 3 méterrel feljebb emelték. A szentély mindkét oldalához egy-egy tágas sekrestye lett építve. 1833-ban a régi torony életveszélyes állapotba került, ezért, hogy megerősítsék, a templom homlokzatát 7,5 méterrel magasabbra emelték, lent pedig támoszlopokkal erősítették. Ezekkel az átalakításokkal a Kisboldogasszony-templom lett az egri érsekség második legnagyobb területű temploma.; Postai futás nélkül.; Gyártási szám: FF. XVI. 38-721 13,9 x 8,9 cm

Postcards, Church, Monuments, Statue, Park

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Képeslapok, Templomok, Műemlékek, Szobrok, Parkok
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Révai Dezső
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászapáti
időbeli vonatkozás é.n.
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,9 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419474a
azonosító 50100419474b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419474