Jászárokszállási részletek

Képeslap

kép
minősített tartalom

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslapon 4 kép látható 2x2-es elrendezésben. A képek között vékony fehér csík húzódik. Bal felső kép: Községi Tanácsház: 1863-ban épült romantikus stílusban. Utcai falazatát Árokszállás címere ékesíti „Árokszállási szabad jászok” felirattal. Dísztermében Jász Faragó Sándor két freskója található. Ezek a festmények Magyarország történelmének településünket közelebbről érintő mozzanatait ábrázolja. Bal alsó kép: Általános iskola: A Széchenyi Általános Iskola központi épülete, mely a templom mellett található, 1941-ben épült. A főépületben kapott helyet az iskola vezetősége, valamit a felső tagozatos diákok. Az iskola másik két telephelyen is működik, azok az épületek közel száz évesek. Jobb felső kép: Külső Fogadó: A 18. század első felében épült barokk stílusban. Az épület közepén elhelyezkedő kőkeretes kapu kőkeret zárókövén faragott jászkürt látható. A 19-20. században több alkalommal is bővítették.; Jobb alsó kép: Közbirtokosság székháza: Az államosításig a Közbirtokosság székháza volt, az államosítást követően 1949-ben községi Művelődési Otthonná minősítik, majd 1968-ban Művelődési Ház elnevezést kap. Otthont ad a különböző érdeklődési körű, kisebb-nagyobb csoportos szakköröknek. A rendszerváltás után a civil szervezetek jelentős többsége az intézményben kezdte működését és jelenleg is több szervezet tekinti székházának.

Postcards, Council hall, Inn, Monuments, Educational institutions, Primary school, Community centre, Tourism, Public institutions

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képeslap
tárgy levelező-lap
tárgy városkép
tárgy utcakép
tárgy utcarészlet
tárgy községi tanácsház
tárgy tanácsház
tárgy városház
tárgy középület
tárgy művelődési ház
tárgy általános iskola
tárgy iskola
tárgy iskolaépület
tárgy oktatási intézmény
tárgy külső fogadó
tárgy vendéglátó egység
tárgy postatiszta
célközönség általános
Személyek, testületek
kiadó Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Jászárokszállás
Jellemzők
hordozó papír
méret 13,8 x 8,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
azonosító 50100419468a
azonosító 50100419468b
leltári szám/regisztrációs szám 50100419468