Magyar Híradó 91. (1925. november)
FILMRE RENDEZTE CSÁKY KÁLMÁN GRÓF, A MAGYAR FILM IRODA ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓJA. GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1809-BEN LÉP A KATONAI PÁLYÁRA. A NAPOLEON ELLENI HÁBORÚKBAN NAGY BÁTORSÁGGAL KÜZD. A LIPCSEI ÜTKÖZETBEN 1813-BAN SOKSZOR KITÜNTETI MAGÁT. 100 ÉVVEL EZELŐTT 1825-BEN A POZSONYI DIÉTÁN KEZDETTE SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓF KÖZÉLETI SZEREPLÉSÉT. A MAGYAR NEMZETET HOSSZÚ ÁLMÁBÓL ÉBRESZTI FEL – MUNKA ÉS ESZMÉINEK GYORS VÉGREHAJTÁSA TESZI HALHATATLANNÁ A LEGNAGYOBB MAGYART. 1825-BEN A MAGYAR NYELV CSINOSÍTÁSÁRA ÉS TUDÓS TÁRSASÁGOK ÖSSZEJÖVETELÉRE MEGALAPÍTJA A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁT. E CÉLRA EGÉSZ ÉVI JÖVEDELMÉT, HATVANEZER FORINTOT AJÁNDÉKOZ A NEMZETNEK. A FŐURAKNAK TALÁLKOZÓHELYET TERVEZ ÉS MEGALAPÍTJA A NEMZETI CASINÓT. A LÓTENYÉSZTÉS KÖRÜL SZERZETT ÉRDEMEI ÖRÖKRE ÉLNI FOGNAK. – SZÉCHENYI SZERVEZI AZ ELSŐ ORSZÁGOS LÓVERSENYT 1826. FEBRUÁR HAVÁBAN POZSONYBAN. AZ Ő KEZDEMÉNYEZÉSEINEK FOLYTATÁSA AZ 1925-BEN ÉPÜLT ÚJ LÓVERSENYPÁLYA. A KÖZLEKEDÉSI BIZOTTSÁGNAK 1845-BEN ELNÖKE LESZ ÉS MEGINDÍTJA A BALATONON A GŐZHAJÓZÁST. 1833-BAN ANGOLORSZÁGBAN TÁRGYAL A LÁNCHÍDRÓL. 1848-BAN ÖSSZEKÖTI PESTET BUDÁVAL ÉS VÉGLEGESEN ELKÉSZÜL AZ ORSZÁG ÉS A FŐVÁROS BÜSZKESÉGE A PESTI LÁNCHÍD. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA DÍSZKÖZGYŰLÉSE A CENTENÁRIUM ÜNNEPÉN. A KORMÁNYZÓ, NOTABILITÁSOK ÉS IDEGEN NEMZETEK KÉPVISELŐI AZ AKADÉMIA ELŐTT. AZ ORSZÁGOS SZÉCHENYI EMLÉKBIZOTTSÁG CENTENÁRIUMI ÜNNEPET RENDEZ. AZ ÜNNEPSÉGEK 1925. NOV. 8-ÁN A BAZILIKÁBAN ÉS AZ ÖSSZES FELEKEZETI TEMPLOMOKBAN ISTENTISZTELETTEL KEZDŐDNEK. CSERNOCH JÁNOS HERCEGPRÍMÁS ÉRKEZÉSE. A NEMZETGYŰLÉS TAGJAI ÉS A VÁRMEGYÉK KÉPVISELŐI ELHAGYJÁK A TEMPLOMOT. A MINISZTEREK, A NEMZETGYŰLÉS TAGJAI, A SZÉCHENYI-CSALÁD ÉS NOTABILITÁSOK AZ ORSZÁGHÁZ ELŐTT. HUSZONEGY ÁGYÚLÖVÉS JELZI AZ ÜNNEPSÉG KEZDETÉT. SCHANDL KÁROLY FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÁLLAMTITKÁR BESZÉDE AZ ORSZÁGHÁZ ELŐTT. FELVONULÁS A SZÉCHENYI SZOBORHOZ. FALU SZÖVETSÉG. KISKUNLACZHÁZA. DUNAPENTELE. KAZÁR KÖZSÉG LEÁNYAI NÉPVISELETBEN. „HANGYA” SZÖVETKEZET. POSTÁSOK. VASUTASOK. DUNA-SZÁVA-ADRIA VASÚT A VOLT DÉLIVASÚT KÜLDÖTTSÉGE. HAJÓSOK. DÍSZ SZÁZAD. BONYHÁD PERCZEL ARMAND TÁBORNOK VÁROSPARANCSNOK ÉS KÍSÉRETE. FŐISKOLA HALLGATÓK. ZRÍNYI BAJTÁRSI EGYESÜLET. A LEVENTÉK. PÉCEL. GÖDÖLLŐ. MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA ÉS NOTABILITÁSOK AZ ÜNNEPSÉGEN. AZ ÜNNEPLŐ KÖZÖNSÉG. PEKÁR GYULA NYUG. MINISZTER ÉS NEMZETGYŰLÉSI KÉPVISELŐ BESZÉDE A SZÉCHENYI SZOBOR ELŐTT. „ÉS MA A POZSONYI DIÉTA SZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁN, MA ISMÉT EGY SZÓ NYILALLIK A HAZÁN KERESZTÜL, DE A RÖPKE SZÓBAN NINCSEN TÖBBÉ FÁJDALOM… A RÖPKE SZÓ MA ÍR ÉS ÜDV, A RÖPKE SZÓ MA HIT, REMÉNY, A NEMZET EGYETLENE… ÉL SZÉCHENYI, A LEGNAGYOBB MAGYAR, FELTÁMADOTT! ITT VAN, ÚJRA VEZÉR, ÚJRA MUNKÁT, ALKOTÓT HIRDET!...” A SZÉCHENYI SZOBOR MEGKOSZORÚZÁSA. JÓZSEF KIRÁLYI HERCEG ŐFENSÉGE. SCITOVSZKY BÉLA A NEMZETGYŰLÉS NEVÉBEN. TASNÁDY SZŰTS ANDOR A MAGYAR ÁLLAMVASUTAK NEVÉBEN. NÉZZÉTEK SZÉCHENYI ÉRCALAKJÁT, MINTHA E PERCBEN MONDANÁ… „MAGYARORSZÁG NEM VOLT, HANEM LESZ.”
Cím(ek), nyelv | |
---|---|
nyelv | magyar |
Tárgy, tartalom, célközönség | |
tárgy | belföld |
tárgy | felvonulás |
tárgy | ünnepség |
tartalomjegyzék | Az Országos Széchenyi Emlékbizottság centenáriumi ünnepei. teljes tartalomjegyzék |
Személyek, testületek | |
létrehozó/szerző | Magyar Film Iroda |
kiadó | Magyar Film Iroda (MFI) |
Tér- és időbeli vonatkozás | |
térbeli vonatkozás | Budapest |
az eredeti tárgy földrajzi fekvése | Budapest |
létrehozás dátuma | 1925-11-01 |
időbeli vonatkozás | 1925. november |
Jogi információk | |
jogtulajdonos | Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum |
hozzáférési jogok | Fizetős hozzáférés |
Forrás, azonosítók | |
forrás | Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum |