Kazinczy Szép Magyar Beszéd Verseny 2014

szöveg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közoktatási Irányítási Főosztály és a Kazinczy-díj Alapítvány az idei tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt az általános iskolák 5–8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok azon tanulói részére, akik még nem nyertek el sem bronz, sem arany fokozatú Kazinczy-jelvényt. A vetélkedő városi, városkörnyéki fordulóját február 11-én (kedden) 8.30-tól rendezik meg a DMK Újkerti Közösségi Házában (Jerikó u. 17-19.). A vetélkedő résztvevőinek egy – a forduló rendezői által – kijelölt kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott 20–25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar 20–21. századi közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. A versenyzők teljesítményének értékelésekor mind az iskolai, mind a további fordulókon – a szövegértés, a szöveghűség, a hangvétel, a hangképzés, a hangsúlyozás, a szünettartás és a természetes beszéd szempontjai lényegesek. A versenyt külön-külön hirdették meg az 5–6. (11–12 éves korcsoport) és a 7–8. (13–14 éves korcsoport) évfolyamos tanulók számára. Az Újkerti Közösségi Házban rendezendő városi, városkörnyéki vetélkedőn 39 diák mérettetik meg. A zsűri tagjai: Ozsváth Sándor művelődéstörténész, beszédtanár; Bakota Árpád színművész; Hadházy Csabáné, az Újkerti Könyvtár nyugalmazott vezetője.

Department of Human Resources Management for Public Education Department and the Kazinczy Prize Foundation announced this year's academic year is named after the Kazinczyról Beautiful Hungarian speaking competition for primary schools 5-8 . grade , and in this age -appropriate classes of secondary school pupils, who have not won either bronze or gold level Kazinczy badge . The competition of urban, suburban round on February 11 ( Tuesday ) will be held from 8:30 to the DMK New Garden Community House ( Jericho u. 17-19 . ) . The participants in a contest - selected must be read out and bring with them a choice of 20-25 serial prose text - by turning director . The original text is in Hungarian 20-21 . transmission century prose style ( literary or consuming public language ) they can be written that contains no dialogue , neither archaic nor dialect ( dialect ) or little-known foreign words . Competitors for assessing the performance of both the school and the other rounds - the comprehension of the text fidelity, tone , voice training, stress, pause and hold the relevant aspects of natural speech . The contest was announced separately to 5-6 . (11-12 age group) and 7-8 . ( 13-14 age group) for grade students . The New Garden Community House settled urban and suburban students is measured at 39 a contest . The jury Alexander Ozsváth cultural historian and professor of speech ; Bakota actor Arpad ; Hadházy Csabáné the New Garden Library , retired manager.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.haon.hu/2475540/2475540?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+haon%2Fmegye+%28Hajd%C3%BA+Online+Megyei+h%C3%ADrek%29
kapcsolat kazinczy-alapitvany.hu/index.php?load=kiiras/2014/szmb_koz
kapcsolat muvhazkisuj.hu/2014/04/14/szep-magyar-beszed-verseny-2014/
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Kazinczy Szép Magyar Beszéd Verseny
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ
közreműködő Újkerti Közösségi Ház, Kazinczy-díj Alapítvány, Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közoktatási Irányítási Főosztály
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2014-02-11
létrehozás dátuma 2014-02-11
hivatalos kibocsátás 2014-06-04
időbeli vonatkozás 2014.02.11
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret 218 KB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Debreceni Művelődési Központ