Giczy János: Kenyér leírókartonja

szöveg

A 89.51 leltári számú, Giczy János: Kenyér című műalkotása. Szárnyas oltár (triptichon) formátumú mű. Csukott állapotban a két külső táblán egymáshoz illeszkedő kompozícióban két, a képszélekről benyomuló kézfejet látni. Baloldali három szál búzakalászt tart a jobb oldali egy szőlőfürtös venyigét. A szőlő levele átnyúlik (szinte teljes egészében) a baloldali táblára. A táblák alsó felét egy mindkét szélén bepöndörödő kendő fogja össze, rajta jelzésszerű álarc (?). A táblák felső részét egy szivárvány íve köti össze. Nyitott állapotban a baloldali melléktáblán alul öt búzakalászt láthatunk csokorba fogva, fölötte egy ágon alma, levelek, között. Alapszíne vöröstől a lilán át a zöldig húzódik. Jobb oldali melléktáblán alul egy megsárgult levelű, kék szőlőfürt, fenn középen a tábla külső szélétől egy halvány, sárgás, rózsaszínes szegfű nyúlik be. A két külső táblabelső szélén egy-egy szivárványív szelet jelzésszerűen. Főtáblán bal alsó sarokban halványzöld fejkendős parasztasszony fehér kendővel, takart kenyeret szorít magához. Jobb alsó sarokban jelzésszerű búzaföld, fölötte a kép kerete által félbevágott profil arc. Képmező felső részén sötétszürke felhők közül kinyúló két kézfej fehér kendőt tart (Veronika kendője) rajta elmosódó töviskoronás Krisztus arc. Jelzés jobb melléktáblán J.l.: "Giczy"

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy képzőművészeti alkotás leírókartonja
Tér- és időbeli vonatkozás
dátum 1900-01-01
Jellemzők
hordozó papír
Jogi információk
jogtulajdonos Tornyai János Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
leltári szám/regisztrációs szám 89.51