Playground

tánc/mozgás

kép

Playground Bozsik Yvette gyakran merít ihletet a régi, nagy elődök tánc-remekműveiből – a Katonában bemutatott előadásai közül így készült például az Egy faun délutánja és a Commedia dell’arte –, a Playground alapötletét is egy Kenneth MacMillan- és egy Nizsinszkij-koreográfia adta. Nizsinszkij Játékok című balettjét 1913-ban mutatta be Párizsban Gyagilev társulata; a balett zenéjét Debussy szerezte. MacMillan Playground-ját 1979-ben játszották először, Edinburgh-ban. Bozsik Yvette előadásában a két darabnak mindössze egy-egy mozzanata fedezhető már csak fel – a Játékokból mindössze az maradt meg, hogy a szereplőkben felébred a gyerekkoruk játékainak emléke… Az eredeti Playgroundban a címben jelzett játszótér egy drótkerítéssel körülvett udvar volt, a játszó „gyerekek" pedig egy elmegyógyintézet lakói – játékaik a sérült személyiségüket tükrözték. Bozsik Yvette előadásának első része leginkább a gyerek- és felnőttkori szorongásainkról szól, elsősorban egyetlen színész (Elek Ferenc) kicsi történetein keresztül. Aztán „kitágul" a tér, a szereplők egy – valóban elmegyógyintézetre emlékeztető – helyen keresik önmagukat és egymást. Nincs történet – inkább érzetek; játékos és komoly mozaikdarabkák... Az előadás zenéjét a már fiatalon híressé vált, különleges hangzásvilágáról ismert Yonderboi és a világhírű amerikai szaxofonista és jazz zenész, John Lurie szerezte. Szereplői a Bozsik Yvette Társulat táncosai és a Katona társulatának fiatal színészei. Az előadás különlegessége, hogy a munkamódszer, amellyel Bozsik Yvette a két társulat tagjaival dolgozott, egyáltalán nem hasonlít az eddigi közös munkáikra: az előadás több jelenetének vázát, alapját a színészek és a táncosok – egy-egy meghatározott témára (játszótér, tengerpart, gyerekkor stb.) készített – improvizációi adták. Rendező: Bozsik Yvette Bemutató: 2007. szeptember 23.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenetkép
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Lehotka Judit Zolka
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Elek Ferenc
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Katona József Színház
dátum 2008-03-26
időbeli vonatkozás 03/26/2008
Jellemzők
méret 43,3 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lehotka Judit Zolka
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés