Római Katolikus templom

kép

Római Katolikus templom. Római katolikus temploma a 13. században épült. Elődjét, a mai templom legősibb részeként számon tartott Szent István-kápolnát II. Paszkál pápa 1103-ban kiadott oklevele említi. A templomot 1872 és 1875 között neoromán stílusban bővítették. Az 1940-es évek kezdetén Serédi Jusztinián újíttatta fel, Kontuly Béla freskója is ekkor készült el. A templom legújabb kori felújítási munkálatai 1993-ban a díszüveg-ablakok restaurálásával kezdődtek, majd 1996-ban a középkori templomrész tetőszerkezetének felújításával folytatódtak. A 19. századi templomrész tetőszerkezetét 1998-ban újították fel, illetve ekkor került sor az orgona javítására és a torony festésére is. A munkálatok 2001-ben vakolatcserével és a homlokzat festésével, valamint freskói restaurálásával fejeződtek be. Tóth Domonkos püspök 2001. november 10-én újraszentelte. Kolozsváry László kárpátaljai festőművész Halotti beszéd című festményét 2001. márciusában szentelték fel. A 170x300 cm méretű olajfestmény a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának adománya.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy egyházi épület
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Deáki
Jellemzők
hordozó papír
méret 9,2 x 13,9 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Szabó Elemér
leltári szám/regisztrációs szám F.97.1513.