B. Orosz István kiállítása Debrecenben 2013

kép

B. Orosz István 1953. szeptember 27-én született Bökönyben. Gyermekkorát Nyírbogdányban töltötte. Itt végezte általános iskolai tanulmányait is, ezt tekinti igazi szülőfalujának, mely után, tisztelgésként Bogdányi, rövidítve, B. Orosz István-ként jegyzi munkáit. Középiskolai tanulmányait Nyíregyházán és Debrecenben folytatta. Nyíregyházán Berecz András festőművész rajzstúdiójának haladó csoportjába járt. Meghatározó volt pályáján Félegyházi Lászlóval történt találkozása Debrecenben. A Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körrel ma is tartja a kapcsolatot. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Szabad Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének. Az AKT Képzőművészeti Társaság alaptó tagja és elnöke. Szintén alapító tagja a 2000 októberében alakult Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete Debrecen elnevezésű szervezetnek. Tagja a dunapART Café Irodalmi és Művészeti Társaságnak. A festészeten kívül aktívan foglalkozik egyedi és sokszorosított grafikával is. Műveivel találkozhatunk hazai és külföldi gyűjtőknél, munkái fellelhetők számos hazai intézményben, művelődési házban, művésztelepek gyűjteményében és múzeumokban. Nagyméretű pannói, szülőfalujának, Nyírbogdány házasságkötő tanácstermét díszíti.

B. Istvan Orosz: He was born September 27 Bököny in 1953 . His childhood was spent in Nyírbogdány . He graduated in primary school also considers this to be true home village , after which , a tribute Bogdányi , abbreviated as it works . Secondary education at Nyíregyháza and Debrecen continued. In Nyíregyháza he was at Berecz Andras's painter 's studio advanced drawing class. Félegyházi Laszlo had been meeting in Debrecen. The Ferenc Medgyessy Fine Arts Circle still keeps in touch. He is a member of the Hungarian Artists Free Association and the Fine and Applied Artists Association, the AKT Ante Fine Arts Society member and president. He is also a founding member in October 2000 Graphic Artists Association, which was founded Ajtósi Dürer Debrecen organization ' . He is a member of Café of the Danube shore of Literature and Art Society. In addition to actively painting deal with unique graphics and recorded as well. Encounter with works domestic and foreign collectors , his works are found in many home school, community center, collection of artists' colonies and museums. Large panel paintings, home village, in Nyírbogdány marriage hall adorned with binding advice.

Cím(ek), nyelv
kapcsolat http://www.dehir.hu/kultura/nagy-koltok-debreceni-varostortenet-a-festett-vasznon/2013/04/11/
kapcsolat http://www.haon.hu/debrecen-a-kalvinista-roma/2238600
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy b. Orosz István festőművész kiállítása a Belvárosi Galériában
felhasználói címke Ady Endre, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Szabó Magda, Csokonai Vitéz Mihály
Belvárosi Galéria
Bölcskei Gusztáv
B. Orosz István
Debrecen, a kálvinista Róma
város napja
célközönség általános
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Debreceni Művelődési Központ/B. Orosz István
kiadó Debreceni Művelődési Központ
közreműködő dr. Vajda Mária főmuzeológus
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye debrecen/Belvárosi Galéria
térbeli vonatkozás Debrecen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Debrecen
dátum 2013-04-11
hivatalos kibocsátás 2014-01-27
időbeli vonatkozás 2013.04.11.
Jellemzők
hordozó egyéb digitális tárolóeszköz
méret min. 1600 kb
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Debreceni Művelődési Központ
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás DMK közgyűjtemény digitális archívumból