Vármegyei Hivatalos Lap

1907. VI. évfolyam 27. szám

szöveg
minősített tartalom
Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy vármegye
tárgy közigazgatás
tárgy helytörténet
tartalomjegyzék
Vármegyei Hivatalos lap 1907. 1. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának Sátoraljaújhelyben, 1906 évi december hó 18-án tartott rendes közgyűléséből - Görgey Géza 1.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az 1907. évi fedeztetési ménállomások – Bernáth Aladár 2.; Földm. miniszter úr f. évi 85075. sz. körrendelete a kártékony hernyók, valamint a vértetű és darazsak irtása tárgyában – Bernáth Aladár 3.; Általános jellegű, további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Egészség- Naptár ajánlása – Bernáth Aladár 6.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések: Körözvények, Pályázati hirdetmények, Árverési hirdetmény 6.-8.; 2. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Az „Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez című” folyóirat megrendelése az 1905. évre – Bernáth Aladár 9.; Gyámpénztári pénzkészletnek a pénzintézeteknél való elhelyezése – Bernáth Aladár 10.; A vármegyei utbiztosok 1906. évi jutalmazása – Isépy Zoltán 10.; Az 1905/906. évi nemzeti ellenállás története mű megrendelése – Bernáth Aladár 11.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Tíz bába ösztöndíj engedélyezése – Bernáth Aladár 12.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Valamennyi elsőfokú iparhatóságnak – Bernáth Aladár 12.; Wodiáner F. és fiai cégnek kérvénye a „Friss Ujság” és „Ejnye be jó” című krajcáros politikai napi lapok utcai elárusítása – Bernáth Aladár 13.; Kereskedelemügyi magy. kir. miniszter körrendelet a kisebb adózóknak az útadó minimummal kétszeresen megróvása tárgyában – Bernáth Aladár 14. Személyi hírek: Anyakönyvvezető helyettesek kinevezése 15.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések : Körözvények, Versenytárgyalási hirdetmény, Pályázati hirdetmények, Árverési hirdetmény15.-20.; 3. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Zemlén vármegye törvényhatósági bizottságától: Isépy Zoltán 21.; A bodrogközi th. utakon lévő társulati csatornahidak újjáépítése – Isépy Zoltán 23.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Zemplén vármegye alispánjától valamennyi I. fokú iparhatóságnak! – Bernáth Aladár 25.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Zemplén vármegye alispánjától valamennyi főszolgabírójának és Sátoraljaújhely r. t. város polgármesterének – Molnár 27.; A gőzhajózás alkalmazottainak esetleges letartóztatása – Bernáth Aladár 28.; Az 1906. évi december hó 28-án megtartott teljes ülés jegyzőkönyve – Pintér István 28.; Az állandó ménlovak szétosztása – Bernáth Aladár; Az amerikába távozók által kiállítandó vagyonkezelésre vonatkozó meghatalmazások – Pintér István 30. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések: Körözvények, Pályázati hirdetmények, Hirdetmény, Árverési hirdetmény 30.-36.; 4. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A községi és körjegyzők nyugdíjazásáról szóló szabályrendelet módosítása – Görgey Géza 37.; Pótszabályrendelet: A községi és Körjegyzők nyugdíjazásáról, valamint ezek özvegyei és árvái ellátásáról szóló 552/1904 számú vármegyei szabályrendelet kiegészítéséről illetőleg módosításáról – Dókus Gyula 37.; A kőszegi elöljárók szabadság idejének engedélyezése – Görgey Géza 38.; a bodrogközi th. utakon lévő társulati csatorna-hidak újjáépítése – Isépy Zoltán 39.; Az alpok pénzkezelésének gyümölcsöző elhelyezése – Bernáth Aladár 41.; Az alsó-gyertyáni vámos-hídon a vámszedési jog gyakorlásának 1913. év végéig történt engedélyezésére vonatkozó miniszteri intézmény – Isépy Zoltán 42.; Monok és Bekecs községek faiskola ügye – Görgey Géza 43.; Háztartási alap 1907. évi pótköltségvetése – Bernáth Aladár 43. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A gazdasági munkaszerződések mi módon megkötése – Bernáth Aladár 44.; A Belügyi és Rendőri Közlönynek 1907. évre leendő megrendelése – Dókus Gyula 46.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: 46.; Némely kihágási ügyek minősítése – Bernáth Aladár 49.; Az ungvári kir. bábaképző-intézet ügyrendjének kivonata 49.; A Magyar Kiviteli és Csomagszállítási Részvénytársaság kérvénye a „Nap” és „Polgár” politikai napilapok utcai elárusítása uránt – Dókus Gyula 50. Személyi hírek: Anyakönyvvezető helyettesek kinevezése 51.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 51.-58.; 5. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A siketnémák „Lázár András” áll. s. intézezének kérelme segélyezés iránt – Dr. Bessenyey Zénó 61.; Molnár Béla gálszécsi lakosnak, mint a szerencs-hidasnémeti h. é. vasút előmunkálati engedélyesének kérvénye a hozzájárulás határidejének meghosszabbítása iránt – Isépy Zoltán 62.; Az ungvári államilag segélyezett siketnémák intézetének anyagi támogatása – Görgey Géza 63.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: 118956/898. sz. belügyminiszteri rendelet végrehajtásának megsürgetése – Bernáth Aladár 64.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az alkoholellenes mozgalmat szolgáló folyóirat ajánlása – Thuránszky László 64.; A Magyar Hírlap kiadóhivatalának kérvénye a „Friss Újság” és „Magyar Hírlap” című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Bernáth Aladár 65.; A községi anyakönyvi kerületek székhelyén kívül vezetendő párhuzamos (B) anyakönyvek engedélyezése – Bernáth Aladár 66. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 67.-71.; 6. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Kivándorlóknak külföldön lakó családtagjai által küldött hajójegyek szabálytalan záradékolása – Dókus Gyula 73.; A 2%-os vármegyei nyugdíj pótadó megszavzása – Thuránszky László 74.; Gálos Elemér gyógyköltsége – Bernáth Aladár 74.; Szőlővessző és oltmányok kedvezményes áron való kiosztása – Dókus Gyula 74.; A járási főszolgabíráknak távolsági térképekkel való ellátása – Dókus Gyula 75.; Az 1906. évi tvhatósági útadó főkönyvek lezárása – Thuránszky László 76.; Az 1906. évi tvhatósági útadó főkönyvek lezárása – Thuránszky László 77.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A m. kir. Földmívelésügyi miniszternek az 1906. évi erdősítési jutaluak kiosztása tárgyában – Dr. Bessenyey Zénó 77.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 81.-84.; 7. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A községek teherviselési képessége – Dókus Gyula 85.; A Sátoraljaújhelyben lakó borbélyok figyelmeztetése, hogy foghúzással ne foglalkozzanak – Thuránszky László 896.; Vadhús árusítása és a vadorzók ellenőrzése – Dókus Gyula 86.; 1906. évi egészségügyi statisztikai adatok gyűjtése – Thuránszky László 86. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Zemplén vármegye alispánjától valamennyi járás főszolgabírájának – Dókus Gyula 87.; A közigazgatási tisztviselők által ajándékok netaláni elfogadása – Dókus Gyula 90.; A182/707. eln. számú vallás és közoktatásügyi miniszteri körrendelet az 1907/8. tanévi óvó- és tankötelesek összeírásának elhalasztása tárgyában – Meczner Gyula 91.; A kereskedelemügyi miiszter 5902/907. sz. rendelete az 1893. évi XXXIV. t-cz. végrehajtása tárgyában – Bernáth Aladár 92.; A 91000/905. B. M. számú körrendelet egyes intézkedéseinek a megváltoztatása, illetőleg hatályon kívül való helyezése – Bernáth Aladár 93.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 94.- 100.; 8. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: az Országos Gyermekvédő Liga jótékonysági bélyegeinek gyógyszerészek által való alkalmazhatása – Thuránszky László 101.; Az engedélyeknek megfelelő illetve engedély nélkül megkezdett építkezések körüli eljárás szabályozása – Dókus Gyula 102.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Körrendelet a dunai és drávai halászat védelme és az 1907:II. törvénycikkbe iktatott magyar rumán halászati egyezmény végrehajtása tárgyában – Bernáth Aladár 103.; Gazdasági munkás- és cselédlakások – Bernáth Aladár 104.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 104.-108.; 9. szám
Az 1890. évi a közutakról és vámokról szóló I. t cz. reviziója: Dókus Gyula 109.; A vármegye 1906. évi zárszámadása: Dókus Gyula 110.; 10. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kora, nem különben az általa vezetett szabadságharc minden irányú történetének megírása – Dókus Gyula 111.; ifj. Meczner Gyula főszolgabíró nyugdíjjogosultságának megállapítása – Bernáth Aladár 113.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A forgalom biztonsága elleni kihágások – Dókus Gyula 114.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Valamennyi járás főszolgabírájának és Sátoraljaújhely r. t. város polgármesterének és a központi jegyzői karnak – Bernáth Aladár 116.; A munkjás-igazolvány készletek ellenőrzése és az azokról vezetett számadások számszaki megvizsgálása tárgyában – Bernáth Aladár 117.; Kiskorú kiuvándorlók figyelmeztetése a kísérő megnevező nyilatkozatnak magukkal vitele tárgyában – Dókus Gyula 122.; A közigazgatási hatóságok részéről felek útbaigazítása a felebbvitel előterjesztésére nézve – Meczner Gyula 122.; Bújakóros betegeknek a kórházba csendőrjárőrökkel való bekísértetése – Bernáth Aladár 123.; Az „Élet” című lap ajánlása – Thuránszky László 124.; A „Neues Politisches Volksblatt” kiadóhivatal kérvénye a „Neues Politisches Volksblatt” című politikai naplap utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula 124. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 125.-132.; 11. szám
Elnöki Körlevél: Dókus Gyula 133.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek 134.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények 135.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 135.-140.; 12. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A vakok gyámolító országos egylet (Budapest VIII., Hungária közút 16. sz.) kérelme segélyezés iránt – Dr. Bessenyey Zénó 141.; A behajtatlan útadók leírásánál követendő eljárásra vonatkozó miniszteri intézmény – Isépy Zoltán 142.; A számonkérő szék jegyzőkönyve – Bessenyey Zénó 144. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Pöstyén-fürdő munkás-kórházának 1906. évi betegforgalmáról szóló jelentése – Bernáth Aladár 145.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények 146.; Dr. Bartóky József miniszteri tanácsosnak „Gazdasági munkástörvény (1898. II. t. cz.) magyarázata” című munkája – Bernáth Aladár 149.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 150.-155.; 13. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Kisvalkó község volt úrbéreseinek erdőrendészeti áthágási ügye – Br. ’Sennyey Miklós 157.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A XIII. szünidei orvosi kurzus ajánlása – Bernáth Aladár 158.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 159.-162.; 14. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az alkoholellenes szövetség védnöknőinek tervezete – Bernáth Aladár 163.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az alkoholellenes mozgalmat szolgáló folyóirat ajánlása – Thuránszky László 164.; A Magyar Hírlap kiadó r. t. kérvénye a „Friss Újság” és a „Magyar Hírlap” című lapok utcai elárusításának engedélyezése – Dókus Gyula 165. Személyi Hírek: Anyakönyvezetői helyettesek kinevezése 165.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 166.-168. 15. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek 169.; A m. kir. honvéd főreáliskola és Ludovika Akadémián 1907/1908. évben betöltendő alapítványi helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény – Dókus Gyula 170.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A „Minimax” automatikus kézi tüzoltó-készülék ajánlása – Dókus Gyula 185.; Schrammel Ferdinánd nagysittkei illetőségű csavargótól a szokásos segély megtagadása – Bernáth Aladár 186. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 187.-191; 16. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok 193.; Ráska-vajáni új útnak a törvényhatósági közutak közzé leendő felvétele – Isépy Zoltán 194.; Az államépítészeti hivatalok részére kiutalt előlegek elszámolása – Isépy Zoltán 195.; Zofcsák Pál morvai lakos kártalanítási ügye – Isépy Zoltán 197.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Pályázati hirdetmény- Bernáth Aladár 197.; Kolozsvári szünidei orvosi cursus – Thuránszky László 199. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Külföldiek bejelentésénél elkövetett szabálytalanságok – Bernáth Aladár 199.; A hadmentességi díjjal megrótt egyének által igényelt útlevelek kiállítása – Bernáth Aladár 200.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 204.-208.; 17. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Szabályrendelet a fegyvertartásról 209.; A vármegyei útkaparók szolgálati viszonyáról szóló szabályrendelet jóváhagyása – Isépy Zoltán 212.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az öröklött mezei gazdaságok birtokosainak nyújtandó katonai kedvezmény – Dókus Gyula 212.; A katonaság által átvonulás alkalmával fizetendő térítési összeg megállapítása – Dókus Gyula 213.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Wodianer F. és fiai hírlap kiadó cég kérvénye a „Kis Újság” és „Ejnye be jó” című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula 215.; Ocskay László nyomdatulajdonos kérvénye a „Sátoraljaújhelyi Friss Újság” című politikai napilap utcai elárusítása iránt- Dókus Gyula 215.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 219.-223.; 18. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok – Dókus Gyula 225.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek – Bernáth Aladár 226.; Pályázati hirdetmény a hadsereg katonai nevelő és képző intézeteiben magyar honos ifjak részépre fenntartott és alább részletezett, valamint a katonatiszti fiúk és a katonatiszti leányok nevelő intézeteiben betöltendő helyekre 228.; Az országgyűlési képviselő választók névjegyzékének összeállítása – Dókus Gyula 239.; Pótlovazási előmunkálatok az 1907. évre – Dókus Gyula 239.; Zemplén vármegye tulajdonát képző ingatlanok telekkönyvi kimutatása – Bernáth Aladár 240. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A kassai közkórházba vagy onnét elszállítandó betegek szállításánál követendő eljárás – Bernáth Aladár 240.; Magyar kivitel és csomag-szállítási részv. társ. kérvénye a „Nap” és „Polgár” című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 241.-244.; 19. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek 245.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények 247.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 249.; 20. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A lefoglalt és őrizetem alatt álló izraelita anyakönyvekből kivonatoknak mi módoni kiadása – Dókus Gyula 257.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Tizenöt éven alóli férfi személyek és kiskorú nők kivándorlása tárgyában – Bernnáth Aladár 258. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 259.-264.; 21. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Kincsessy Péter és társainak indítványa az alkotmányos főispánok arcképeinek megfestése tárgyában – Görgey Géza 265.; A Nemzeti Állam politikai hírlap szerkesztőségének kérelme a lapnak a községej részére leendő megrendelése iránt – Bernáth Aladár 266. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: az Adria m. kir. tengerhajózási részvénytársaság, mint a Cunard Steam Ship Compani Ltd. helyettese hirdetményeinek a nyilvános helyekről való eltávolítása – Bernáth Aladár 266.; Pályázat erdősítési jutalmakra – Bernáth Aladár 268.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Új csendőrőrsök felállítása – Bernáth Aladár 269.; hajójegyek záradékolása – Bernáth Aladár 270.; Körjegyzőségek címére érkező pénz- és értékküldemények miként kezelése – Bernáth Aladár 271.; honosítási ügyek elbírálása alkalmával a határszéli rendőrkapitányság véleményének meghallgatása tárgyában – Bernáth Aladár 271.; Az Észak-amerikai Egyesült-államok 1907. évi február 13-án szentesített bevándorlási törvénye – Bernáth Aladár 272.; Személyi hírek: Anyakönyvvezető helyettesek kinevezése 273.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 274.-275. 22. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A számon kérő szék jegyzőkönyve – Bessenyey Zénó 277.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek:kender és lentermelés – Bernáth Aladár 278.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 283.-287.; 23. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A nagymihályi kórház alapszabályai – Isépy Zoltán 289.; A vármegyei kőnyomdában alkalmazott munkások kérvénye fizetésük felemelése iránt – Bessenyey Zénó 298., Beszterczey Béla ev. ref. lelkész kérvénye, melyben hatósági úton kiirtott lova értékének megtérítését kérelmezi – Görgey Géza 298.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Szegényházi ápoltak tartásdíja – Bernáth Aladár 299.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 301.- 307; 24. szám
Elnöki körlevél – Dókus Gyula 309.; Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A gazdasági szegődményes cselédek lakásairól alkotott szabályrendelet – Görgey Géza 310.; Kincsessy Péter bizottsági tag inditványa az 1905/1906-iki vármegyei ellentállás megörökítése tárgyában – Isépy Zoltán 311. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek 312.; Földmívelésügyi miniszter körrendelete a vízrendőri kihágási ügyekben követendő eljárás egyszerűsítése tárgyában – Thuránszky László 313.; A bejelentett útitársak nélkül utazó kivándorlókkal szemben követendő eljárás – Bernáth Aladár 314.; A közigazgatási birósgá határozatainak kézbesítése és végrehajtása körüli teendők gyorsabb ellátása – Bernáth Aladár 314.; Pályázati hirdetmény – Dókus Gyula 315.; Pályázati hirdetmény 319.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Tolonczügyekben az osztrák hatóságok megkereséseinek sürgős elintézése – Bernáth Aladár 322.; Személyi hírek: Anyakönyvvezető helyettesek kinevezése 325. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 325.-332.; 25. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Kondás János Illetősége – Bernáth Aladár 333.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: gramma Döme „Útmutató” című művének ajánlása – Meczner Gyula 334.; A parnói uradalomban előállot munkás-mozgalom – Dókus Gyula 34.; A községi iskolai alap vagyonok jövedelmének kezelésére vonatkozó 187/907. eln. sz. vall. és közokt. min. körrendelet – Meczner Gyula 335.; A „Neues Politisches olksblatt” című lap kiadó hivatalának kérvénye a lap utcai elárusításának engedélyezése iránt – Dókus gyula 335. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 336.-340.; 26. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Díjtalan köpetvizsgáló állomás felállítása és tüdőbeteg köpetének postai szállítása – Thuránszky László 341.; Pályázati hirdetmény a m. kir. honvéd hadapródiskolákban az 1907/1908. tanév kezdetén betöltendő helyekre 344.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A Magyar Hírlap kiadó-részvénytársaság kérvénye a Friss Újság és Magyar Hírlap c. politikai napilapok utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula 351.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 352.-354.; 27. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A számon kérő szék jegyzőkönyve – Bessenyey Zénó 355.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Neumann Náthán Nándor születési anyakönyvi kivonatának hitelesítése – Bernáth Aladár 357.; Körorvosok fizetése és járandósága – Dókus Gyula 357.; Gróf reichenbach-Lessonitz Vilmos által rokkant tengerészek segélyezésére létesített alapítványra kibocsátott pályázati hirdetmény – Dókus Gyula 358.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények Matolai Etele 359.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 360.-366. 28. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Zemplénvármegyei „Erzsébet” közkórház építési költségei – Bessenyey Zénó 367.; Özv. Nagy Jánosné kérvénye özvegyi ellátásának kiutalása iránt – bernáth Aladár 368.; A vármegyeházának és főorvosi laknak vizvezetékkel leendő ellátása – Bernáth Aladár 369.; A hivatalos órák beosztása – Görgey Géza 369.; Szabó Lajosné szül. Schlik Emma szerencsi lakosnak kérvénye özvegyi ellátásának kiutalása iránt – Bernáth Aladár 369.; Özv. Prihoda Eteléné kérvénye özvegyi ellátásának kiutalása iránt – Bernáth Aladár 370. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: M. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter 63855. sz. rendelete a siketnéma iskolakötelesek összeírása tárgyában – Thuránszky László 371.; Adómentességi joggal nem bíró szőlőterületek összeírása – Bernáth Aladár 372.; A Vármegyei ebadó 1907/1908. évi kivetési lajstromai beterjesztésének megindítása – Dókus Gyula 372.; Kereskedelemügyi magyar királyi miniszter rendelete a vasúti teherkocsikra állandóan felszerelt bortatályok hitelesítése tárgyában – Bernáth Aladár 375.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A „Cunard Steam Ship Company Ltd.” díjszabályzatának változása – Bernáth Aladár 376.; Az elhagyott gyermekek védelméről szóló és 1/1903. B. M. számú rendelettel kötött szabályzat 70. §-ának módosítása – Bernáth Aladár 376.; Szerbia Prokupelje nevű helységben 1906. 1/14-én elhunyt Nikolics Cancia illetőségi községének kipuhatolása – Bernáth Aladár 377.; Kiskorú Gráczer Kálmán illetősége – Bernáth Aladár 378.; Wodianer F. és Giai hírlapkiadó cég kérvénye a „Kis Újság” és „Ejnye be jó” című lapok elárusításának engedélyezése iránt – Dókus Gyula 379.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 381.-385.; 29. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A vármegyei tisztviselők segéd-, kezelő-, és szolgaszemélyzeti ingyenes gyógykezelések – Bessenyey Zénó 387.; prihoda Etele vármegyei III. aljegyző után felmerült gyógy költség megtérítése – Isépy Zoltán 388.; A honvédelmi miniszter úrnak 3833. eln. sz. alatt kiadott intézménye a katonai kegsydíjak engedélyezése tárgyában – Bernáth Aladár 388.; Sarkady Mihály és társai vámosújfalusi, Gáliczki Bálint és társai erdőbényei lakosok kérvénye a vármegyei építkezési szabályreudelet 25. §-ának megváltoztatása tárgyában – Isépy Zoltán 389.; Mezőlaborczi szolgabírói hivatal szervezése – Dr. Bessenyey Zénó 390.; Özv. Horváth Istvánné kérvénye a gyermekei részére tévesen megállapított neveltetési járulék összegeinek helyesbítése iránt – Bernáth Aladár 391. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A külföldieknek a magyar korona országai terültén lakhatásáról szóló 1903. évi V. t. cz. végrehajtásához szükséges nyomtatványok- Bernáth Aladár 392.; Miskolci bábaképesítő kéthónapos tanfolyam – Bernáth Aladár 393.; Erdei termékeknek vadászterületen való szedésének eltiltása – Dókus Gyula 393.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az aratási munkásmozgalmakra vonatkozó intézkedés – Bernáth Aladár 394.; Tájékoztató a kassai községi közigazgatási tanfolyamra való felvételről az 1907/8. tanévre – Dr. Puky Endre 395.; Pályázati hirdetmény az erdőőri szakiskolák növendékeinek felvétele tárgyában – 397.; Személyi hírek 398. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 399.-402.; 30. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A kéményseprési iparról szóló szab. rendelet módosítása – Görgey Géza 403.; II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazaszállítása alkalmával felmerült költségek mikénti fedezése – Görgey Géza 406.; A szerencsi bérkocsi viteldíjszabályzat módosítása – Görgey Géza 407.; Függelék a faiskolákról és fásításról alkotott 421/23165 sz. szabályrendelethez 408.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A belügyminisztériumban létesített nyílvános köpetvizsgáló állomást igénybe vehető személyek – Thuránszky László 409.; A színművészeti ügyeknek a belügyminisztérium ügyköréből a vallás- és közoktatásügyi minisztérium való áthelyezése – Thuránszky László 409.; Vitus Károly volt m. kir. honvédőrmester igazolványának érvénytelenítése – Isépy Zoltán 410.; A csendőrségi karhatalom igénylése – Dókus Gyula 410.; Az állami anyakönyvezetők hivatalos kézikönyvéhez tartozó „Betűrendes tárgymutató” hiányzó példányainak pótlása tárgyában – Bernáth Aladár 411.; Díjtalan köpetvizsgáló állomás felállítása és tüdőbetegek köpetének postai szállítása – Thuránszky László 412. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények 413.; A Rómában megtartandó lövészünnepélyen való részvétel – Bernáth Aladár 417.; A nyiradonyi járás létesítése – Bernáth Aladár 418.; A magyar kiviteli és csomagszállítási részvénytársaság hírlap osztályának kérvénye a „Nap”, „Polgár”, „Budapest”, „Kis Újság”, „Ejnye be jó” című politikai napi lapok utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula 418.; Rendelet a m. kir. állami munkás biztosítási hivatal életbeléptetése tárgyában – Bernáth Aladár 420.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 421.-426.; 31. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Tállya és Mád községekben a bérkocsi ipar engedéllyel bíró bérkocsisok viteldíjának megállapítása – Görgey Géza 427.; Erdőbénye gyógyfürdő bérkocsi díjszabázatának módosítása – Görgey Géza 430.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A vámkezeléshez szükséges bizonyítványok kiállítására illetékes mező és erdőgazdasági testületek és községek névjegyzéke – Bernáth Aladár 432.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Dunst János szombathelyi lakos előfizetési felhívása „A Magyar Közigazgatási Jog Betűsoros tárgymutatója” című mű megrendelése iránt – Thuránszky László 439.; Észak-amerikai Egyesült- Államokban székelő konzuli képviselőségekhez intézett pénzküldemények – Thuránszky László 439.; A házalókereskedésnek Sollenau község területén való eltiltása – Thuránszky László 440.; A házalókereskedésnek Aspang- Markt község területén való eltiltása – Thuránszky László 440.; Lénárd Károly óbecsei illetőségű csavargótól a szokásos községi segély megtagadása – Isépy Zoltán 441.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 444.-450.; 32. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az orsz. gyermekvédő bizottság hatásköréről – Isépy Zoltán 451.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Kivándorló kiskorú nők és 15 éven aluli férfi személyek rendeltelési helyükön való elhelyezésének biztosítása – Tuhánszky László 453.; Kassán felállított bába internátus – Thuránszky László 454.; Az útlevelek kézbesítésénél követendő eljárás – Thuránszky László 455.; Prodony János batizi (Hunyad vármegye) illetőségű foglalkozás nélküli egyéntől a községek részéről szokásos segély megtagadása – Isépy Zoltán 456.; Rendelet az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak a betegség és baleset esetére való biztosításról szóló 1907. évi XIX. t.-cikk életbeléptetése tárgyában – Thuránszky László 458.; Személyi hírek 472.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 472.-478.; 33. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A körorvosi alapnál 1907. év június hó végén észlelt túlkiadás kiegyenlítése és folyó utalványozások fedezése – Isépy Zoltán 479.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények:Tiltott kivándorlás megakadályozása – Thuránszky László 480.; Az ungvári siketnéma intézet anyagi támogatása - Thuránszky László 481.; 1907. évi III. törvénycikk a hazai ipar fejlesztéséről 482.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 488.-494.; 34. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok - Mattyasovszky 495.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények- Thuránszky László 496.; A magyar kiviteli és csomagszállítási részvénytársaság hírlaposztályának kérvénye a „Hír” című napilap utcai elárusításának engedélyezése iránt - Thuránszky László 497.; A magyarországi Kath. Egyesükletek orsz. szövetségének kérvénye az „Új Lap” utcai elárusításának meghosszabbító engedélye iránt - Thuránszky László 498.; A külföldiek távozásának bejelentése tárgyában - Thuránszky László 498.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása – 500.; Az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett avagy züllésnek indult gyermekek oltalmáról az állami gyermekvédelem körében – Isépy Zoltán 507.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 510.-514.; 35. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Az iskolákba be nem iratkozott tanköteleseknek az 1907/08. tanévre leendő összeírása - Thuránszky László 515.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Adómenteségre előzetesen (1 öven belül) be nem jelentett, tehátt adómentességi joggal nem bíró területek összeírása – Bernáth Aladár 518.; A távolsági térképek helyesbítésére szolgáló adatok közlése – Bernáth Aladár 518.; A Belügyi Közlöny 1896-1906. évfolyamaihoz készült Tájékoztató – Bernáth Aladár 519.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása - 519 Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 524.-530.; 36. szám
Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények – Bernáth Aladár 531.; Kivándorlásra vonatkozó ismertetéseknek útlevelekkel együtt történő kézbesítése – Bernáth Aladár 533.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása – 534.; A községi és felekezeti népiskolai tanítók magasabb fizetés kiegészítő és korpótlék államsegélyének engedélyezését kérő folyamodványok felszerelése tárgyában – Kóródy Ferenc 539.; A kórházi ápolási költségek behajtása tárgyában kiadott miniszteri rendelet – Bernáth Aladár 541.; Személyi Hírek 543. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 544.-550. 37. szám
Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az 1907. évi XXVII. t.-cz. végrehajtása tárgyában kiadott 76000/907. számú vallás- és közoktatásügyi miniszter utasítása – Dókus Gyula 551.; A marhahajtó utak kijelölésére vonatkozó határozat jogerőre emelkedése – Bernáth Aladár 552.; A „Neues Politisches Volkblatt” kiadóhivatalának kérvénye a „Neues Politisches Volkblatt” című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Bernáth Aladár 552.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása 555.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 559.-566.; 38. szám
Elnöki körlevél - Dókus Gyula 567.; Hirdetmény 569.; 39. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Erdőhorváthi és Komlóska községek kérvénye az erődhorváti-komlóskai viczinális közútra 2000 korona segélyösszeg megszavazása tárgyában - Mattyasovszky 571.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az 1903. évi 9000. sz. szabályrendelet és 1903. évi 120170. sz. körrendelet életbeléptetése tárgyában – Thuránszky László 572.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása 573.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 580.-586.; 40. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok – Meczner Gyula 587.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A gazda és cseléd közötti viszony szabályozásáról szóló 1907. évi XLV. t. c. életbeléptetése – Bernáth Aladár 588.; 489/2683/1907. június havi közgyűlés határozata a bábűk fizetésére a főszolgabírák meghallgatandók – Thuránszky László 58/9.; Zemplén vármegyében az ebadó kivetése, beszéde és kezelése körül követendő eljárás tárgyában kiadott körrendelet – Dókus Gyula 589.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtása – 590. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 596.-602.; 41. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A 1907. évi szeptember hó 12. napján megtartott árvaszéki teljes ülés jegyzőkönyve – Pintér István 603.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények 605.; A hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. törvénycikk végrehajtási utasítása 606.; Személyi Hírek 609.; Pályázatok, körözvények, és hivatalos hirdetések 609.-614.; 42. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Az 1907. évi szempetmber 12. napján megtartott árvaszéki teljes ülés jegyzőkönyve – Pintér István 615.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az észak-amerikai Egyesült- Államok déli államaiba való telepítés – Bernáth Aladár 617.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények – Bernáth Aladár 618. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 621.-622.; 43. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: A czirókavölgyi rendes nyomtatványú gőzmozdony h. é. vasútvonal segélyezése – Dr. Bessenyey Zénó 623.; A vármegye alispánjának jelentése az 1%-os közművelődési pótadónak 1908. évre leendő megszavazása tárgyában – Dr. Bessenyey Zénó 624.; A vármegye volt főispánjai arcképének megfestése – Bernáth Aladár 625.; A vármegyei útkaparók nyugdíjának ügye – Dr. Bessenyey Zénó 626. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Mezei pockok (egerek) irtása – Dókus Gyula 626.; Aranka irtása – Dókus Gyula 627.; Kiskorú nőknek és 15 éven alóli férfi személyeknek kivándorlása – Bernáth Aladár 629.; Az „Amerikai Magyar Népszava” kiadásában megjelent „Az elkorcsosult Habsburg család” című könyv elkobzása – Dókus Gyula 629.; Személyi Hírek – 630. Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 630.-634; 44. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Szolgabírói és napidíjas állások szervezése – Bernáth Aladár 635.; Pribék István vármegyei útbiztos nyugdíjaztatása – Bernáth Aladár 636.; A tisztviselők nyugdíjrendelkezési alap, 1908. évi számadás előirányzata – Bernáth Aladár 638.; Özv. Krizsán Andrásné szül. Haluska Anna özvegyi ellátás és kiskorú gyermekei részére nevelési járulék engedélyezése iránti kérvénye - Bernáth Aladár 638.; A magyar Gazdatisztek és erdőtisztek Országos Egyesületének kérelme a Budapesten felállítandó internátus építési költségeire némi adomány megszavazása iránt – Bernáth Aladár 639.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A gyámi és gondnoki számadások egyöntetű szerkesztése – Pintés István 640.; Útmutatás a gyámi (gondnoki) számadások elkészítéséhez 641.; A községeket terhelő távbeszélő előfizetési és vonalfentartási díjak beszedése – Thuránszky László 644. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A József Királyi Herceg Szanatórium- Egyesület házassági emléklapjainak újabb Kiadása 645.; A közegészségügyben kiszálló vármegyei főorvosnak a járás területében a főszolgabíró általi kisérése – Dókus Gyula 646.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 647.-650; 45. szám
Elnöki körlevél – Meczner Gyula 651.; 46. szám
Elnöki körlevél – Meczner Gyula 653.; Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: ¼ %-os sorozási pótadó megszavazása az 1908. évre – Dr. Bessenyey Zénó 654.; „Hivatalos Lap” előfizetési díja – Dr. Bessenyey Zénó 656.; A főszolgabírák által tartandó helyszíni tárgyalási napoknak a sárospataki járásra való megállapítása – Dr. Bessenyey Zénó 657.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az eddigi környezetükben erkölcsi romlásnak kitett, avagy züllésnek indult gyermekek vasúti szállítása – Bernáth Aladár 657.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 659.-664.; 47. szám
Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A magyar kiviteli és csomagolási r. t. kérvénye a „Nap” és „Hír” a „Polgár”, „Budapest” „Kis Újság” „Ejnye be jó” című napilapok utcai elárusításának engedélyezése – Dókus Gyula 665.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 666.-672.; 48. szám
Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok – Dr. Bessenyey Zénó 673.; A pusztaszeri Országos Árpád ünnepély-rendező bizottságának kérelme, anyagi támogatás iránt – Dr. Bessenyeys Zénó 675.; Polyácskó Mihály és Mária siketnéma gyermekek segélyezése - Dr. Bessenyeys Zénó 675.; A vármegyei alkalmazottak napi díjai, utazási költségei és átköltözködési illetményeinek felszámításáról szóló 148/5375. számú szabályrendelet módosítása – Dr. Bessenyey Zénó 676.; Szabályrendelet a vármegyei alkalmazottak napi díjai, utazási költségei és átköltözködési illetményeink felszámításáról – Dókus Gyula 676.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Római, görög és örmény szertartású katolikus szülőknek 1895. év szeptember hó 30-ika után kötött házasságából született gyermekek vallási hova tartozandóságának megállapítása – Bernáth Aladár 682.; A közeégi anyakönyvi szervezeti változások közzétételére vonatkozó közlemények – Bernáth Aladár 684.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények – Bernáth Aladár 685.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 686.- 692. 49. szám
Elnöki körlevél – Dókus Gyula 693.; Vármegyei szabályrendeletek és közérdekű határozatok: Sátoraljaújhelyi állattenyésztési felügyelőség felállítása – Bernáth Aladár 694.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az ázsiai holera elleni védekezés – Dókus Gyula 695.; Körrendelet a közhitelességű felekezeti anyakönyvekben foganatosított utólagos bejegyzésekről az ezt megelőző időben kiállított kivonat hátlapjára történt feljegyzések bélyeg kötelezettsége tárgyában – Bernáth Aladár 695.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A nagyszőllősi áll. gyermekmenhely beszüntetése, illetve internátussá való átalakítása tárgyában – Isépy Zoltán 697.; A magyarországi kat. egyesületnek orsz. szövetségének kérvénye az „Új lap” című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Dókus Gyula 697.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 698.-708.; 50. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A jelentő-lapok és ingóságokról szóló kimutatások, valamint a gyámpénztári pénzkészletek 1908. évi kezelése és a pénzintézetekkel szemben megállapítandó kamatláb tárgyában 1907. évi november hó 6-ik napján megtartott árvaszéki teljes ülés jegyzőkönyve – Pintér István 709.; A kisközségekbe érkező pénz- és értékküldemények kézbesítése tárgyában kiadott 129,125/1905. B. M. számú körrendelet hatályon – Bernáth Aladár 710.; A jelentő-lapok és imgóságokról szóló kimutatások, valamint a gyámpénztári pénzkészletek 1908. évi kezelése és a pénzintézetekkel szemben megállapítandó kamatláb tárgyában 1907. évi november 6-ik napján megtartott érvaszéki teljes ülés jegyzőkönyve – Pintér István 711.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények – Bernáth Aladár 711.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 712.-716; 51. szám
Elnöki körlevél – Dókus gyula 717.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: A vármegyei útadó és átkelési hozzájárulás hátralékok behajtása – Dókus Gyula 718.; A Kelet- Ázsiába való kivándorlás korlátozása – Bernáth Aladár 719.; A vármegyei útadó és átkelési hozzájárulások behajtása – Bernáth Aladár 720.; Az 1900. évi XVI. t. c. 8. §-a alapján díjköteles munkaadók, valamint a szolgálatokban álló 120 fillér évi díjtétel alá eső gazdasági (külső) cselédek összeírása – Bernáth Aladár 721.; Az utólagos anyakönyvi bejegyzésekről az anyakönyvvezető által évnegyedenként összeállított jegyzékek hiányossága – Bernáth Aladár 722.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények – Bernáth Aladár 723.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 724.-728.; 52. szám
Hirdetmény – Dókus Gyula 729.; Zemplén vármegye 1908. évi költségvetési előirányzata – Bernáth Aladár 729. 53. szám
Helyreigazítás 735.; További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek – Matolai Etele 735.; Amerikába kivándorlottak visszatérése – Bernáth Aladár 736. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A Magyar Hírlapkiadó Részvénytársaság kérvénye a Friss Újság és Magyar Hírlap című politikai napilap utcai elárusítása iránt – Isépy Zoltán 736.; A "Neus Politiches Volksblatt" kiadóhivatalának kérvénye a "Neus Politiches Volksblatt" cimű politikai lap utcai elárusítása iránt - Isépy Zoltán 737.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 741.-746; 54. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Mezei pockok irtása - Dókus Gyula 747.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: Az 1908. évre megszavazott vármegyei pótadók - Dókus Gyula 748.; A "Közbiztonság" cimű szaklap ajánlása - Bernáth Aladár 749.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 750.; 55. szám
Zemplén vármegye törvhat. bizottságától 751. 56. szám
További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek: Az iskolai igazolatlan mulasztások esteiben való hatósági eljárás - Meczner Gyula 753.; Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények - Bernáth Aladár 756.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 757.-760.; 57. szám
Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények: A községi munkás ésnapszámos segéyező pénztárak javára engedélyezett 5000 korona segély szétostása -Isépy Zoltán 761.; Pályázatok, körözvények és hivatalos hirdetések 763.-764.;
teljes tartalomjegyzék
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Görgey Géza / szerkesztő
kiadó Zemplén Könyvnyomtató Intézet
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Sátoraljaújhely
létrehozás dátuma 1907-01-01
időbeli vonatkozás 1907.
Jellemzők
hordozó papír
méret 66 p.
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár