Mi, szemüvegesek (részlet)

szöveg

" Erre - mondta az egyenruhás bácsi, és a lépcső felé irányította Évit. Évi szelíden és engedelmesen ment, kísérője nem gondolt semmi rosszra, lazábban fogta Évi csuklóját. Ebben a pillanatban Évi kirántotta a kezét, és rohanás, le a lépcsőn, ki az épületből. Az egyenruhás bácsi meglepetésében nagyot nézett, azután bemondott valamit a CB-rádiójába. Évi pedig közben eltűnt a tömegben..." A mindenkihez kedves, figyelmes Kerekes Évivel, a mintatanulóval történik a krimibe illő eset. Hogy mi okozza a lázadást? Mindössze egy szemüveg. Fehér Klára új regényében nagy-nagy szeretettel, odafigyeléssel rajzolja meg ennek a félénk, szeretetre éhes, hibáktól sem mentes kislánynak a lelki fejlődését, miközben felvonulnak a negyedik osztály jómadarai is a csínytevéseikkel.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy könyv
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Fehér Klára
kiadó Móra Ferenc Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
dátum 1986-01-02
Jellemzők
hordozó papír
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos magánszemély
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető