Bengt Ahlfors: Színházkomédia

A Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió előadása

kép

Egy vidéki színház fiatal, kortárs szerző új darabjának bemutatójára készül. A társulat művészeti vezetője - mint minden színházi vezető - kénytelen kompromisszumok árán megvalósítani művészi elképzeléseit. Eleget kell tennie a szponzorok, a közönség, az író, a társulat igényeinek. A társulaténak, amely a szokásos magánéleti és karrier-konfliktusok vihara között működik. A darab rendkívül mulatságosan és keserűen mutatja be a színház világát, amely kicsiben és esszenciálisan minden emberi közösségére jellemző. Szellemes és vitriolos vígjáték ez. A végigkövetett próbafolyamat során, gondokkal, sikerekkel és kudarcokkal találkozunk, amelyek rólunk, nézőkről szólnak, nekünk adnak vigasztalást és minket mulattatnak.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Jelenet az előadásból
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Takács Zsolt
kiadó Fotó.színház.hu
közreműködő Dolmány Attila, Haás Vander Péter
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió
dátum 2010-04-24
időbeli vonatkozás 2010.április 24.
Jellemzők
méret 86,4 KB
kép színe színes
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Takács Zsolt
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés