Az unalom (részlet)

szöveg

Az unalom, amelyről e regényben szó van, nem a munkálkodó ember életében nagy ritkán előforduló és pihentető üresjárat, nem a kisgyerekek unatkozása, hanem gyötrelmes, kínzó lelkiállapot, életforma, úgy is mondhatnók: elidegenülés. Dino, a regény hőse, nem tájképek vagy absztrakt kompozíciók festése közben unatkozik olykor-olykor: egyáltalán nem fest, és mint idegen tárgyat nézi a fehér vásznat, az ecsetet. Pompás szeretője van, Cecília; de a lány is – hiába öleli kétségbeesetten – idegen marad tőle, Dino nem tudja igazán birtokolni. A semmibe foszló Cecília akkor lesz valóság, amikor megjelenik a színen Luciani, a másik szerető, a munka nélküli színész, akivel a festőnek ezután osztoznia kell. Fogadás a Via Appia előkelő villájában, szerelmi légyott a festőnegyed műtermében, féltékenykedés, tűnődés a kórházi ágyon – izgalmas jeletek során közeledünk a végső megoldáshoz, amely mégsem végső, mert Dino és a többiek világában soha nincs végső megoldás. Alberto Moraviát nem kell bemutatnunk a magyar olvasóközönségnek, hisz annyi regénye, elbeszélése jelent meg nálunk. Mégis, a Moravia-rajongók úgy érezhetik, hogy Az unalom sűrítve adja a neves olasz író erényeit, a kiváló társadalom- és lélekrajzot, a lebilincselő előadásmódot, a helyzetek megelevenítését. Nyilván ezt értékelték Olaszországban – ahol öt év alatt huszonhat kiadást ért meg a regény, filmre vitték külföldön is, két tucat országban, ahol fordításban megjelent. Az unalom világszerte fogalom lett: az elidegenülés kórképe, tudományos igényű szépirodalom analízise. Moravia nem szereti hőseit, sem a pénzsóvár anyát, sem a vetélytárs pénzéből élő Lucianit, sem Dinót, a mama pénzét megvető, de a mama pénzéből élő, sőt a mama pénzét lopkodó, élhetetlen és feltehetően tehetségtelen Dinót, sem az állatian primitív és vonzó Celíliát: tudományos megalapozottsággal boncolja társadalmukat és mond felette ítéletet. Mégis, ha van a regénynek olyan szereplője, akit az író különös gonddal, majdnem hogy együttérzéssel rajzolt meg, az Cecília, korunk egyik lánya, aki semmiről nem vesz tudomást, öntudatlanul éli a maga életét, és csal meg, gyötör halálra másokat.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Könyv
Személyek, testületek
kiadó Európa Könyvkiadó
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
dátum 1981-01-01
Jellemzők
hordozó papír
méret 1,25 MB
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Magánszemély
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés